3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2009. szeptember 28.

Novemberben érkezik Joss Stone

Copyright:

Joss Stone, a brit soul-csillag negyedik stúdióalbumának első kislemeze a Free Me címet kapta. Az énekesnő-zeneszerző a lemezt az édesanyja által vezetett Mama Stone stúdióban vette fel az angliai Wellingtonban. Producer-, illetve zeneszerző-társai Jonathan Shorten és Conner Reeves voltak, akikkel közösen dolgozott 2004-es nagysikerű lemezén ,a „Mind, Body & Soul”-on is. Az új album november 2-án, Colour Me Free címmel jelenik meg.

Az énekes elmondása szerint az album igazi örömzenélésekből, jammelésből született, ahol minden zenész szabadon dolgozva adta hozzá kreativitását, és hangzását a dalokhoz. „Ez a lemez őszinte és pontos ábrázolása annak, ahol művészként és személyként most tartok. Nagyon büszke vagyok a lemezre, és izgatottan várom, hogy az emberek végre hallják a dalokat.” – mondta Stone. Eklektikus pop, soul, R&B, funk, hip-hop és gospel keverékként a Colour Me Free nagyon sok vendégművésznek ad helyet, többek között Jeff Beck és Sheila E. A „Parallel Lines”-ban, Raphael Saadiq (Joss Stone 2007-es aranylemezének producere) a „Big Ole Game”-ben, a rapper Nas a „Governmentalist”-ben és David Sanborn szaxofonos az „I Believe It To My Soul” című számban.  A 22 éves devoni előadó világszerte több, mint nyolc millió eladott albummal, négy Grammy-díjjal, illetve három Brit-díjjal büszkélkedhet. Legendás élő fellépéseiről, mint a Janis Joplin feldolgozás Melissa Etheridge közreműködésével a 2005-ös Grammy díjátadón, 2006-os India Arie fellépése, vagy Diana hercegnő emlékére rendezett koncert 2007-ben a londoni Wembley-ben. 2008-ban is számos nagyszabású koncerten közreműködött, mint például a CBS csatorna „Kennedy Center Honors” estje, ahol a The Who számát, a My Generation-t adta elő, vagy az American Idolban tett vendégszereplése Smokey Robinsonnal.

Számlista: Free Me; Could Have Been You; Parallel Lines (featuring Jeff Beck and Sheila E.); Lady; 4 And 20; Big Ole Game (featuring Raphael Saadiq); Governmentalist (featuring Nas); Incredible; You Got The Love; I Believe It To My Soul (featuring David Sanborn); Stalemate (featuring Jamie Hartman); Girlfriend On Demand

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Seguir

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Seguir

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Seguir

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Seguir

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky