3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. szeptember 8.

Még egy hétig jelentkezhetsz a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatóra!

Copyright:

A Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató Magyarország legnagyobb, legszínvonalasabb megmérettetése. Akad az országban számos jó rendezvény, ahol zenekarok mérhetik össze tudásukat, de egyiket sem rendezik meg az A38 Hajón, ami objektíven nézve is az ország egyik legjobb klubja. Azonban figyelembe kell venni, hogy már csak egy hétig lehet jelentkezni, tehát aki még eddig nem tette meg, most jelentkezzen!

Tökéletes hang- és fénytechnika áll minden döntőbe jutott zenekar rendelkezésére, ráadásul az elmúlt évek tapasztalata szerint egy délután kettőkor fellépő, viszonylag kezdő zenekar is képes úgy szólni, mint egy amerikai világsztár a tömött hajógyomor előtt. Ezen kívül lényegében a környező országokkal is versenyzik minden induló, hiszen esélyük van az International Live Award bécsi döntőjébe is bejutni, ahol osztrák, szlovén, szlovák, olasz és cseh csapatokkal mérhetik össze tudásukat a magyar zenekarok.

Idén egy kivételével mind a négy hazai döntőt szombaton rendezik meg, és aki volt tavaly az eseményen, az emlékezhet, hogy minden fordulón egy tapasztalt, sokmindent elért zenekar szórakoztatta a közönséget az izgalmak után. Idén erre is ráerősít a fesztivál, ugyanis már nem egy fellépőről beszélünk, ráadásul még utánuk sem lesz vége a bulinak, tehát most már tényleg egy kiadós hétvégi szórakozásnak nézhet elébe, aki ott lesz. (Az, hogy kikről van szó, maradjon egyelőre titok.)

Mindehhez persze szükség lesz az arénában küzdő zenekarokra is, akiknek immár csak egy hetük van a jelentkezésre, ugyanis az szeptember 14-én zárul. Utána megindul a szavazás, mivel fordulónként egy csapatot a közönség jutat be a döntőbe, a többi 36-ot egy szakmai zsűri választja ki szeptember 15-én.

Jelentkezés és további részletek ezen az oldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky