3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2009

2009. augusztus 28.

Srácok! Kurva jól nyomjátok! - Sheket

Copyright:

A szegedi publikumnak nem ismeretlen Sheket zenekar (nyertek SZTE tehetségkutató versenyt), de egyre többet látni őket nagyobb fesztiválokon is, így terjesztve nevüket a szélesebb közönségnek. Koncertjeiken az ugráló tömeg már megszokott látvány.

Aligha lehet kibírni az ütemes zene hallatán, hogy ne kezdjen az ember ritmikus mozgásba. Az egyébként meglepően fiatal, ám annál tehetségesebb együttes 2007-ben alakult- az átlagéletkor 20 körül van- és tagjai egytől egyig képzett, vagy előbb-utóbb az lesz, zenészek. Van, aki még zenei szakközépiskolába jár, de néhányan már felsőoktatásban tanulnak. Úgy játszanak a hangszereiken, mint egy ötéves a homokozóban. Élvezetből és könnyedén. A zenekarban megszólal egy harsona, egy hegedű, egy zongora, gitár és basszusgitár, dob, klarinét és persze ehhez társul egy rendkívül csábító vokálhang. (Srácok, kurva jól nyomjátok!)

A szerda esti fellépésük és ékes bizonyítéka annak, hogy igen, van keresnivalójuk a hazai zenei életben. Utolsóként álltak ki a Borsodi Malátabár színpadára, kicsit ezzel is megemelve a tétet, de kétségtelenül ott, ők voltak a nap csúcspontjai. Színpadi megjelenésük is egyre kiforrottabb, olyan elemeket is beépítenek a „showjukba”, mint néptáncosok, vagy acapella kórus közreműködése. Nehéz meghatározni stílusukat, magukat a világzene kategóriájába sorolják, de azért főként magyar illetve zsidó népzenei elemeket kevernek össze. Ez az egyveleg azonban maximálisan ontja a jobbnál jobb dallamokat. Láb nem marad egyhelyben. És már sokak szájából és tollából elhangzott közhely következik(na nem véletlen):Aki tehát idén kihagyta a Sheket koncertjét, annak a jövő évi-mert reméljük jövőre ugyanitt ugyanekkor láthatók lesznek-, megjelenés kötelező.

Pusszedli

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. szeptember 1.

Képek! Az utolsó nap a SZIN-en

A péntektől meggyötörten, egy RE-korsó kávéval, bevetettem magam a  sajtóbuszba, hogy cikket írjak, amikor derült-égből a villámcsapásként, bejelentették, minden 2órával előbb kezdődik és mindennek vége lesz, hajnali 2-kor. Egyszerre hördült fel sok ember, hogy  mi? az nem lehet, pont utolsó nap, amikor mindenki összeszedi megmaradt erejét és pénzét és hatalmasat bulizik reggelig??? Ezután, késő délután megérkezett a vihar és az eső, ami a széllel együtt tökéletesen elintézte, hogy mindenki, aki a SZIN környékén járt, kellőképp szarul nézzen ki másnapra. Tovább

2009. augusztus 31.

Én vagyok a tahó! Galéria!

Én vagyok a tahó! - köszöntötte a mókás kedvű biztonsági őröket a Malacka és a Tahó frontembere, miután azok jót derültek a zenekar nevén. Vidám hangulatban indult tehát az idei SZIN csütörtökön, az első nappal. További apró, és nagyobbacska élményekkel folytatódott, melegvizes zuhanyzóval, sátor alá kiválóan alkalmas szénarakással, és a legzseniálisabb reggelivel, a forró sajtos csodával. Tovább

2009. augusztus 31.

Orosz punk, magyar hip-hop – Russkaja, Belga

A SZIN-t gyorsan ellepte a por. Hömpölygő embertömeg ténfergett, egész nap, felfedezve, a számukra még ismeretlen terepet, kocsmákat, színpadokat. Estére az I Love SZINpad előtt, rengeteg ember várt lelkesen, Lovasira és bandájára. Kis csúszással a Kispál bele is csapott a húrokba. Tovább

2009. augusztus 31.

Képek! Egyetlen lelkes csaj - SZIN

Roma zenétől a ska-ig egészen a balkéni népzenén át, mindenben volt részünk a SZIN-en. A Pepsi Nagyszínpadnál, este 8-tól, hatalmas embertömeg várta a Beshodrom koncertjét. A zenekar '99- óta kényesztet minket különböző kelet-európai és balkáni kultúrákból kiemelt népzenei elemek tudatos ötvözetével. Egyértelmű volt, hogy kavarni fogják a port, hiszen mindenkit megtáncoltat ez a zene. A ritmusos balkáni, kelet-európai zenekar, olyan hangulatot hozott, mintha egy vérbeli lagzin lennénk. Sörpadokon, az asztalokon, de ameddig a szem ellát, ment a csürdöngölés. Tovább

2009. augusztus 30.

Tankcsapda meg az Erős Pista

Mozgalmasra sikeredett a Tankcsapda bulija Szegeden. Negyed kilenckor, kiváncsiságom vitt a Fészek Klub-hoz, ahol a magyar Erős Pista nevű banda lépett föl. A Red Hot Chilli tribute zenekaral még nem találkoztam. Kíváncsiságom vitt rá,hogyan tudják a srácok a chilli számait játszani. Bár a nevük alapján fenntartásaim voltak... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky