2009. augusztus 25. | Martin Eden

Vigyázat tehetségkutatás!

Tavaly és idén nyáron is belefutottam, különböző fesztiválok által rendezett tehetségkutatóba és óhatatlanul megfogalmazódott bennem a kérdés: kinek jó ez?

Az eldugott színpadok előtt ténfergő közönség nagy százalékának fogalma sincs, hogy éppen mi történik a pódiumon és mivel ismeretlen  arcokat lát vagy hall, öt perc ácsorgás után, tovább is áll. Pedig valóban akad egy – két feltűnően jó banda, de a huszönöt perces műsoridő pont arra elegendő, hogy mire bemelegedne a zenekar és a véletlenszerűen arra járó közönség is elkapná a hangulatot, már vége is. Utána nehézkes átszerelés, csend. Akik ott voltak azok is elszállingóznak. Az eredményhírdetést, csak az ismerősők, rokonok várják meg.

Lehet mindenféle hasznos dolgot nyerni: stúdió időt, hangszert, reklám lehetőséget stb, talán ez az egyetlen értelme van a megmérettetésnek. Zenészbarátaim már a harmincas éveikben járnak, mégis sokan közülük belefutottak az évek során néhány tehetségkutatóba. Volt amit megnyertek, ahol másodikak lettek és olyan is amikor a döntőbe sem kerültek be, ugyanazzal a zenével...

Bizony ők már nem az a korosztály akiket fel kellene fedezni:
a sok éves szakmai rutin, hangszeres tudás, színpadi megjelenés már eleve magában hordozza a sikert, ami ebben az esetben nem túl fair dolog. Hiszen a legtöbb jelentkező valóban arra vár, hogy felfedezzék a tehetségét:  a pályájuk elején vannak, nincsenek kapcsolataik és tapasztalataik. Fogalmuk sincsen, hogy merre induljanak el ebben a megkérdőjelezhetetlenűl túl nagy hazai pop piac, útvesztőjében. Őket kellene felfedezni, de mivel a soha ki nem haló nagy zenekarok nem adnak helyet az utánuk következő két generációnak, a láncreakció vége az, hogy a már profinak mondható zenekarok szintén lesöprik a fiatalokat.

Mert egy önmagát finanszírozó bandának jól jönnek a nyeremények, bár van amikor az ember semmit sem nyer, csak sok időt veszít. Ilyen volt pl: egy multi kiadó lemezkiadó hazai leányvállalata által fémjelzett átverés. „A fődíj lemezszerződés” mondat volt olvasható a hírdetésekben és bizony több mint 180 zenekar érezte úgy, na most itt a nagy lehetőség!

Két napos huza – vona, a „szakmai zsűri” előtt való játszás után, ünnepélyes eredményhírdetés. A nyertes zenekar nagyon örül. Meleg kézfogás egy valóban szimpatikus fiatalembertől, oklevél.

Reménykedés, aztán másnap beszélgetés a kiadóban. Kiderült, hogy a lemezszerződés, csak lemezelőszerződés, ami semmi mást nem jelent, csak egy papírdarabot, amin a kiadó szándékát fejezi ki, hogy majd egyszer kiadja a zenekart.  Innentől kezdve lehetetlen elérni a kapcsoalttartó személyt: házonkívül van, nyaral, tárgyal, nincs bent, beteg. Aztán nagy kegyesen meghallgatják az elkészült demó felvételeket majd közlik, hogy nem erre gondoltak és lassan le is jár a féléves előszerződés, amit nem hosszabbítanak meg.

Ezt nyerték.

De volt olyan eset is, amikor a teljeskörű menedzsment különdíjat sosem vehette át a zenekar, mert a megadott kontakt személy egy telefonbeszélgetés után örökre eltűnt...

Így aztán, sokan – a valóban rátermett kész zenei anyaggal rendelkező bandák közül - lassan úgy döntenek, hogy már nem szeretnék magukat megmérettetni, hiszen kiderült, hogy tehetségesek, ki is tapétázták a falaikat az oklevelekkel és valóban sok tapasztalattal lettek gazdagabbak, a biográfiában pedig jól mutat a sok első helyezés.
De valójában ugyanott tartanak.

Jómagam, pusztán az élő zene szeretete miatt – úgy járom a klubbokat – mint ahogy talán a kiadók, tehetségkutatók embereinek kellene és bizony sokszor hallottam, láttam olyan bandákat, akiket egy kis hátszéllel szerethetővé, fogyaszthatóvá lehetne tenni. Akikre nyugodtan mondhatjuk hogy populáris a szó jó értelmében, mindazok ellenére, hogy nem feltétlenül az aktuális trendet követik. Ilyen pl : az igen csak energikus retro 70 – es évek hangulatát idéző Ozone Mama, a dallamos vintage zenét játszó No Mans Land, a 80 – as évek elektronikus zenéjét az indie gitár zenével ötvöző E.Z. Basic, a rendkívül szórakoztató rímekkel operaló rap and roll maffia a Copporn, a behatárolhatatlan stílusú – sokféle gitár zenét magába olvasztó Fugu, vagy a dögös tempókra magyarul éneklő Mocsok 1 kölyök és még sorolhatnám.

Mindenesetre figyelemmel kísérem a tehetségkutatás terén történt változásokat. Elterjedni látszik az a fajta több fordulós zsűriztetés, amikor a szervezők - a kiválasztott zenekarokkal biztosítják a jegy eladást. Minden a döntőbe került bandának meg kell vennie 40 db jegyet, ami tíz zenekar esetén már telt házat jelent. Nem vagyok rosszindulatú és pesszimista sem, de ennek így nem sok értelme van. Mint, ahogy annak sem, hogy a regisztrációk után az online szavazatok alapján lehet bekerülni a „legjobbak” közé. Ebben az esetben, inkább a lelkesedés a döntő, ki mennyi embert tud, vagy akar megmozgatni, de a zenei kvalitáshoz nem sok köze van.

Én inkább azt szorgalmaznám, hogy a nyertes zenészek - valós közönség előtt játszhassanak és így toborozzanak rajongókat - például egy ismert nagy zenekar előtt, több állomásos turné vendégeiként. Vagy egy rádió csatorna biztosítaná a kiválasztott dal napi három lejátszását egy hónapon keresztül.

Hiszen jól tudjuk, hogy amit sokat hallanak az emberek, azt előbb – utóbb megszeretik, még akkor is ha esetleg jó...

Természetesen vannak reménytkeltő kezdeményezések is, de az alapvető probléma ebben a szférában is ugyanaz, mint a politikában: az összeférhetetlenség!
Mert hogyan is lehetne igazságos egy olyan zsűri, akinek a tagjai, a saját zenekaraikkal is pályáznak? Vagy miért ne lenne részrehajló egy zenei szervezet – kiadó  embere, akinek anyagi érdeke - bizonyos zenekarok stúdió időhöz, lemezhez juttatása?
Nem is beszélve a  félig előre megírt forgatókönyvvel manipuláló televíziós szupershow kategóriájába tartozó tehetségkutatókról, aminek kulisszatitkait itt és most nem teregetném ki, félve egy soha véget nem érő rágalmazási pertől.

Ha Beethovenről, vagy József Attiláról beszélünk akkor nem azt mondjuk, hogy tehetségesek, hanem a hatalmas zeneszerző és a költőóriás jelző inkább a megfelelő kifejezés esetükben. Reménykedem benne, hogy azok a valóban különleges érzékkel és affinitással rendelkező zenekarok, akikről ma azt mondjuk: tehetség, tíz év múlva már nem „csak” azok lesznek.

Martin Eden

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Kommentar

nomansland	2009. szept.. 10.  12:18	3
"Hiszen jól tudjuk, hogy amit sokat hallanak az emberek, azt előbb – utóbb megszeretik, még akkor is ha esetleg jó..." :-DDD Hahaha! Zseniális!

flúgosRob	2009. aug.. 26.  13:06	2
De jó ez a cikk, mintha csak rólunk írtál volna (Flúg zenekar) "Volt amit megnyertek, ahol másodikak lettek és olyan is amikor a döntőbe sem kerültek be, ugyanazzal a zenével..." "Ilyen volt pl: egy multi kiadó lemezkiadó hazai leányvállalata által fémjelzett átverés. „A fődíj lemezszerződés” mondat volt olvasható a hírdetésekben és bizony több mint 180 zenekar érezte úgy, na most itt a nagy lehetőség! Két napos huza – vona, a „szakmai zsűri” előtt való játszás után, ünnepélyes eredményhírdetés. A nyertes zenekar nagyon örül. Meleg kézfogás egy valóban szimpatikus fiatalembertől, oklevél. Reménykedés, aztán másnap beszélgetés a kiadóban. Kiderült, hogy a lemezszerződés, csak lemezelőszerződés, ami semmi mást nem jelent, csak egy papírdarabot, amin a kiadó szándékát fejezi ki, hogy majd egyszer kiadja a zenekart. Innentől kezdve lehetetlen elérni a kapcsoalttartó személyt: házonkívül van, nyaral, tárgyal, nincs bent, beteg. Aztán nagy kegyesen meghallgatják az elkészült demó felvételeket majd közlik, hogy nem erre gondoltak és lassan le is jár a féléves előszerződés, amit nem hosszabbítanak meg." ezek a sorok annyira jellemzőek az általunk megéltekre is. Universal kiadó Szigeti Ferivel az élen ugyanez a szitu. Elkészítettünk a kiadó kérésére több demót is nem kevés pénből, erre az előszerződés lejárta előtt, új szelek fújnak alapon más lett divat ezért mást vártak el tőlünk is, hát erre természetesen csak a beintés volt a jó megoldás. Azóta milliós összegekből felvettük majd kiadattuk első lemezünk, de az is biztos, hogy a következőkben már csak netes megjelenésre koncentrálunk, talán silányabb minőségben, de legalább azt csináljuk amit szeretünk a földtől nem el rugaszkodva. Rock! ;)

tenderfoot	2009. aug.. 25.  15:56	1
Az isten áldjon meg, figyelj már oda: Beethowen? Basszus...

Teljes fórum