3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. június 29.

Shakespeare-fesztivál: az első hét programja

Copyright:

Már 5. alkalommal rendezik meg Gyulán a híres-neves Shakespeare-fesztivált, amely világhíres színházi előadások mellett, fantasztikus magyar színpadi és zenés produkciókkal rukkol elő június 29-től július 12-ig. Alábbi cikkünkben az első hét (június 29-július 5) programjával ismerhettek meg. Kötelező!

Első hét - (június 29-július 5.)

Június 29. 18:00 óra - Múzeum udvar

Harcsa Veronika Quartet
Az együttes tagjai:
Harcsa Veronika – ének
Blahó Attila  –  zongora
Majtényi Bálint – dob
Oláh Zoltán – nagybőgő

Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi Shakespeare-fesztivált június 29-én a Harcsa Veronika Quartet koncertje nyitja meg.

Harcsa Veronika legutóbb a budapesti Centrál Színház „A velencei kalmár” című előadásához írt zenét;  ezt hallhatjuk - csodálhatjuk a gyulai  programsorozat nyitó koncertjeként.
Harcsa Veronika neve a jazzrajongók táborában jól ismert: a „fekete” hangú, szőke énekesnő különös módon jutott el a dzsesszig, hiszen eredetileg a Műszaki Egyetem Informatikai szakán tanult. A matematika és a számok mellett azonban a zene is érdekelte. Először zongorázni tanult, később szaxofonon játszott, majd a hangszeres zenétől eljutott az éneklésig. Harcsa Veronika dalainak zenéjét és szövegét is maga írja.

A 40. Magyar Filmszemlén a Legjobb eredeti filmzenének járó díjat kapta az Utolsó idők (rendező: Mátyássy Áron, zene: Márkos Albert) című filmért.

Június 29-30. 20:30 – Erkel Művelődési Központ

SZERELEM A BŰNÖM
LOVE IS MY SIN
William Shakespeare szonettjei

Előadja:
Natasha Parry, Bruce Myers
Louis Couperin (1626-1661) és Robert Schumann (1810-1856) kompozícióit Franc Krawczyk játssza
Világítás: Philippe Vialatte
A rendező munkatársa: Marie-Helene Estienne
Rendezte: Peter Brook

Premier: 2009. április 8. Théâtre des Bouffes du Nord, Paris
A párizsi Theâtre des Bouffes du Nord C.I.C.T produkciója

Az V. Shakespeare Fesztivál szenzációja Peter Brook legújabb rendezői remeklése: Shakespeare csodálatos szerelmes szonettjeiből összeállított est, „Szerelem a bűnöm - Love is my sin” címmel, egyik első külföldi útjaként Gyulán lesz látható.

Peter Brook a Le Monde című lapnak adott interjújában a közelmúltban jelentette be, hogy lemond párizsi színházának, a Bouffes du Nord-nak igazgatói posztjáról, melyet 1974 óta töltött be. Shakespeare szerelmes szonettjeinek színpadra állítása – ismerve Peter Brook visszavonulásának szándékát – jelképesnek is tekinthető. A világhírű rendező így búcsúzik „nagy szerelmétől”, a színháztól és Shakespeare-től, akinek drámáit nemzetközi sikerrel színpadra vitte.
 
Július 4.  – 20:30  Kohán képtár

SHAKESPEARE IN LOVE - A SZERELMES SHAKESPEARE
A London Baroque együttes és Emma Kirkby (szoprán) koncertje

Az együttes és a „régizene nagyasszonya” közös koncertjén olyan zeneművek és szerelmes dalok csendülnek fel, amelyek Shakespeare-hez kötődnek.

Műsoron: John Jenkins, Robert Johnson, H. Lawes, Henry Purcell, Marin Marais, G.F. Handel művei.

Az együttes tagjai és hangszereik:
Ingrid Seifert - hegedű (Jacobus Stainer, Absam 1661)
Richard Gwilt - brácsa (William Forster, London c. 1770)
Charles Medlam - viola da gamba ( Barak Norman London, c. 1680)
Terrance Charlston - csembaló
Az 1978-ban alakult, világhírű angol historikus kamaraegyüttes, a barokk kamarazene egyik legismertebb képviselője.

Július 2,3,4 – 20:30 Várszínpad (esőnap: július 5.)

W. Shakespeare: Ahogy tetszik – komédia
Rendező: Vidnyánszky Attila
A Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös bemutatója

A Gyulai Várszínház hazajáró vendége Vidnyánszky Attila, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító-igazgatója, művészeti vezető-főrendezője. A nemzetközi sikerek mellett, emlékezetes rendezései fűződnek a gyulai fesztiválhoz. Az elmúlt évben Gyulán a Bánk bánt vitte színre, az idén – az V. Shakespeare-fesztivál keretén belül – Shakespeare „Ahogy tetszik” című művének bemutatójára készül.

„Gyulában gondolkodom”, ismerem a játéktér minden porcikáját, minden dombot és fát a vár körül. Az egész környezet fantasztikus, az egész tér szerethető és színházként értelmezhető.
– Vidnyánszky Attila

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky