3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. május 6.

Ünnepel a Csík zenekar! Irány a Dürer-kert!

Copyright:

A Csík zenekar igazán nagyszabású rendezvény keretében ünnepli meg húszéves születésnapját. A Dürer-kertben már délutántól kezdve programok várják a vendégeket, többek között a Pálinkaház, valamint a Borudvar, ami nem más lesz, mint a Történelmi Nagy -Magyarország borvidékeinek fesztiválja a legfinomabb nedűkkel! Ha ezeket valaki végigkóstolja, minden bizonnyal már széles jókedvvel rophatja a táncházban, ahol vendég népzenekarok húzzák a talpalávalót, és ez még csak a kezdet!

Ott lesz a Tom Stormy Trio és DJ Nafta is, de természetesen az este fénypontja a Csík zenekar koncertje lesz, amelyen a legszebb magyar népdalok hangzanak majd el, de nem maradhat el a  méltán népszerű Kispál és a Borz, valamint a Quimby-feldolgozás sem!

A Csík Zenekarról...

Csík János zenekarának első formációja 1988-ban alakult meg, mégis jelenlegi összeállításukban jutottak el pályájuk csúcsára. Az együttes Kecskeméten kezdte tevékenységét. A zenekar számára nagy elismerés volt, hogy 2000-ben az olimpiai játékokat kísérő kulturális programhoz őket választották ki, hogy képviseljék Magyarország népi kultúráját Sydneyben. Bár az együttes összetétele az idők folyamán sokszor változott, többen már a kezdeti években az együttes tagjai, vagy előadásaik, lemezeik állandó közreműködői voltak. Ilyen volt Majorosi Marianna, aki a Magyar Állami Népi Együttes egyik vezető táncosa is volt, mostanra viszont már az ország egyik legjobb népdalénekeseként ismert, önálló lemeze is megjelent. A kontrás Kunos Tamás is  szinte végig az együttes tagja volt. Szabó Attila, a másik prímás 1995 óta játszik már az együttesben, miközben sokáig párhuzamosan az egri Gajdos prímása is volt. 2000 után több fiatal került az együttesbe, így a tangóharmonikás és cimbalmos Barcza Zsolt is.

2002-ben Csík János nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett, amiben a bal karja több helyen eltört. Mivel a sérült kar nem jól forrt össze, sokáig kérdéses volt, hogy vehet-e még kezébe vonót valaha. Az egész népzenész társadalom megmozdult, segélykoncertet szerveztek a prímás és családja megsegítésére, amin sok jelentős zenész ott volt. A zenekar ebben a nehéz időszakban sem szűnt meg létezni, a másik prímás, Szabó Attila vezetésével játszottak. Aztán "Janika" kezdett felépülni, s fokozatosan visszanyerte képességét a hegedű megtartására és a vonó kezelésére.

Hamarosan már nem csak a korábbi szintre sikerült visszakapaszkodni, hanem egyre újabb zenei ötletekkel álltak elő. Egyre gyakrabban építettek be repertoárjukba világzenei elemeket. Átdolgoztak többek között Kispál és a Borz számokat, de Csík János kérésére Lovasi András szöveget is írt nekik. Kísérletezésük átütő sikerrel járt: "Senki nem ért semmit" című lemezük 2007-ben elnyerte "Az év hazai világzenei albuma" kategóriában a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének FONOGRAM-díját, s hamarosan aranylemez lett.

Úgy látták, jó úton járnak, ezért választották legújabb lemezüknek az "Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen…" címet. Ez egyrészt egy magyar népdal címe, másrészt arra utal, hogy továbbra is ugyanúgy játszottak autentikus népzenét és világzenét is az új felvételen. Ennek jegyében az új albumon is található Kispál és a Borz átdolgozás, valamint egy szám a Quimby zenekartól. Fontosabb fellépéseikhez ismert zenészek mindig szívesen járultak hozzá, többelk között a szaxofonos Dresch Mihály  vagy a szájharmonika virtuóz Ferenczi György.

20 éves a Csík Zenekar
Jubileumi koncert a Dürer-kertben!
2009. május 8.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky