3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. április 23.

A Gödörbe látogat a zseniális Moszkva Tér zenekar

Copyright: Moszkva Tér - MyMusic.hu

A Fúzió Rádió nonprofit alapon működő, a rádiók új generációját képviselő független, kisközösségi adó. Most egy támogatói fesztivál keretein belül mutatkoznak be a nagyközönség számára, azzal a szándékkal, hogy szélesebb körben is ismertté tegyék magukat és a közösségi rádiózást. A rendezvény keretein belül néhány remek formáció mellett, a zseniális minimal electro-lounge zenét játszó Moszkva Tér zenekar is fellép.

A fesztivál ideje alatt a helyszínen felépített Fúzió Stúdióból közvetítik műsorukat, ahol az esten fellépő zenekarok mellett helyszíni riportok készülnek civil szervezetek képviselőivel, továbbá vendégük lesz a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete és néhány más tagrádió is, akikkel a szabad rádiózás jövőjéről cserélnek eszmét.

A délutáni ingyenes programokon teret kapnak a rádióhoz közel álló civil szervezetek, jelen lesz például a Magyar Kerékpárosklub is. A hangulatról Fúzió Rádiós DJ-k gondoskodnak, sokféle stílust átölelve az alternatívtól a downtempo-n át a világzenéig.

A Kisszínpadon az esti koncerteket a Domina Massive nyitja. Az eredetileg trió felállású budapesti zenekar még valamikor a kétezres évek első felében Magyarországon az elsők között ötvözte a postrock és az elektronikus zene elemeit. A később egyre inkább minimalista lo-fi gitárhangzás felé forduló csapat pár éves kihagyás után idén tért vissza, Gödrös fellépésük pedig új, hattagú felállásuk bemutatkozása is egyben.

A Moszkva Tér 1987-ben alakult MOX zenekar folytatásaként 2005-ben jött létre. Zenéjét leginkább elektronikus alapokra épülő, élő hangszeres, romantikus-melankolikus dalok, középtempó, hullámzás, lebegés hangban és képben - minimal electro lounge jellemzi.

A Nu &Apa Neagra 2001 -ben alakult Romániában. A hangprojektben rögtönzött vokál párosul „space” elektronikával és népies hangszereléssel, pszichedéliával, fúvós hangszerekkel, mángolóra hangolt gitárral.

A Kisszínpad koncertekkel egy időben Fúziós DJ -k zenéire lazulhatunk a kávézóban. Bem Nujazzisztikus világát Perro Lulú „elektrosleep” jellegű szettje vezeti át Radioster IDM – industrial zenékkel vegyített világába.

A Nagyszínpadon a kísérleti instrumentális zene eddig ismeretlen területein tapogatózhatunk a Sonar segítségével. Instrumentális hangfolyam, melyben egyaránt fontos szereplők a digitális zajok, a hangszerek határait feszegető örök kísérletezőkedv, a vizualitás élménye, és a mindezeket katarzisként feloldó csipetnyi pop.

A Sajnosbatár műsorát főleg mély értelmű, szövegcentrikus számok alkotják, melyeknek témája a mikro- és makrokozmosz, “az élet, a világmindenség, meg minden”. A zenekarnak sok olyan slágere van, ami nem az, de mégis, és sok olyan számuk, ami sláger, de mégsem. A jelenleg készülő harmadik lemezükről is játszanak majd számokat az április 25-i koncerten.

A Joke zenekar Franciaországból érkezik, európai turnéjuk utolsó állomásaként lépnek színpadra a fesztiválon. A párizsi külvárosokból való nyolc zenész által létrehozott fúzióban keverednek punk, ragga, soukouss, rock’n'roll, hip-hop irányzatok, kiegészülve dühös rézfúvósokkal, DJ szkreccseléssel, nehéz szövegekkel és súlyos ütemekkel.

A nagyszínpad záróakkordjaként lép színpadra a Pozvakowski. A hazai experimantális rock úttörőinek erőssége mindig is élő fellépéseik során mutatkozott meg, s ehhez nagyban hozzájárul a vizuális élmény, az óriási vetitőgép-arzenál. Az elmúlt évek során jó pár helyen megfordultak Moszkvától Eindhoven-ig, de a Gödörben először láthatjuk őket. „Csengőfrász… fél kettőkor.”

A koncertek után a Kávézóban Strad hip-hop, jazz, funk elemekkel tarkított live act szettjével mutatkozik be, majd a fesztivált utolsó aktusaként a legkitartóbbaknak DJ Piry pörget kifulladásig.

A délutáni programok mindegyike ingyenesen megszemlélhető, este 9 órától a belépő ára 935 Ft

Fúzió Rádió Támogatói Fesztivál
2009. április 25. Gödör Klub, V. Budapest Erzsébet tér

Fellépők:
Fúziós DJ-k 14 órától
TV Mackó
TopSawyer, Blask (EP Apacs)
DJ Optique (Spiritrecords)

Kisszínpad 18 órától
Domina Massive
Moszkva Tér
Nu & Apa Neagra (RO)

Kerekasztal beszélgetések a nyitott Fúzió Stúdióban 14 órától
Magyar Kerékpárosklub
Helyi interjúk,
beszélgetések,
bemutatkoznak a műsorkészítők
Rádió-Játék

Fúziós DJ-k a kávézóban 18 órától
Bem
Radioster
Perro Lulú

Nagyszínpad 21 órától
Sonar
Sajnos Batár
Joke (F)
Pozvakowski

kávézó 02:15 órától
Strad (live act)
DJ Piry (Fúzió Rádió)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky