3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. április 17. | -gabriella-

A német hip-hop odacsap – Peter Fox

Copyright:

A német hip-hop-ot a ’90-es évek alapján nem lehet megítélni, mert a mainstream vonulatban vagy a Tic Tac Toe nevű, borzasztó lányzenekar ugrik be, az elszántabbaknak esetleg Sido, vagy a Fettes Brot. Mostanában vannak azonban újabb előadók is, mint Peter Fox, aki az akusztikus hangzást keveri a hip-hop elemeivel.

Peter Fox 1971-ben született, már gyerekkora óta tanult zongorázni és gitározni. 1998-tól a Seeed nevű német Dancehall/Raegge formáció frontembere volt, azonban úgy döntött, hogy az ő sikereiket meglovagolva, alig tíz év után szólókarrierbe kezd.

És milyen jól tette, hiszen a 2008-ban megjelent Stadtaffe című albuma háromszoros platinalemez lett, és eddigi három maxi, szintén hatalmas sikert aratott Németországban. Ezek mellett, persze nem hagyta cserben régi bandáját sem, hiszen külsősként még visszatért hozzájuk, illetve idő közben Sido-val és Miss Platnummal (aki nálunk a Merczedes Benz című száma miatt lehet ismerős) is koprodukcióba lépett.

Mi erről a lemezről a Haus am See című számot ajánljuk, tavaszi délutánokra. Németesek előnyben.

 -gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

2025. február 18.

A felkapott Charli XCX

Charli XCX tavaly indította el a BRAT-mozgalmat, mely teljességgel megragadta a kulturális korszellemet, és a nyár egyik legfelkapottabb elektronikus zenei kiadványa lett. Tovább

2025. február 17.

Kóstolj bele a megújult DARKSIDE közelgő lemezébe

2025. február 28-án érkezik a DARKSIDE harmadik, "Nothing" című lemeze, melyet a "Graucha Max" és a frissen megjelent "S.N.C" című dalokkal vezetnek fel a srácok. Nicolas Jaar és Dave Harrington kísérletező elektronikus zenei duójához immár csatlakozott régi barátjuk és visszatérő közreműködőjük, Tlacael Esparza dobos és hangszertervező is. A megújult felállású formáció márciusban 11 év után ismét turnézni fog Észak-Amerikában - többek között Brooklyn, Seattle, Toronto és a Coachella fesztivál színpadait ejtik majd útba. Tovább

2025. február 17.

Teddy Swims első gyermekét váró szerelmének szenteli új dalát

Az itthon is óriási népszerűségnek örvendő amerikai szupersztár, Teddy Swims vallomásosan intim dallal robbantja be az idei évet friss gólyahíre mellett. Az „Are You Even Real” című újdonság GIVĒON-nal közös együttműködésben készült, és szerepel majd Swims január 24-én érkező új albumán, az ’I’ve Tried Everything But Therapy (PT. 2.)’-n. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky