2009. április 15.
Nemjuci
A Nemjuci zenekar 2008. januárjában alakult, tagjai egytől-egyig jól ismert underground, illetve ’overground’ zenekarokból érkeztek. A frontember, Németh Juci, az Anima Sound System egykori énekesnője, akit más zenei projektekből is ismerhetnek, pl. a Budapest Bár vagy Lovasi Andrással közösen a /De szeretnék /c. duett, de akár a Magyar Televízió kulturális műsorait (Kultúrház, Feszty-körkép stb.) is említhetnénk.
A masszív megszólalásért három zenész a felelős: gitáron Faragó Tomi a The Puzzle-ból, ill. a ritmus-gyárosok, Vasalo és Matyiő a Rémemberből. Mindkét zenekar Londonban próbált szerencsét az utóbbi években, sőt Jucival is ott határozták el a zenekar alapítást még 2006 őszén, amikor az énekesnő 3 hónapos „londoni körülnézésen” vett részt. A megalakulás óta eltelt egy év elég sűrűre sikeredett, néhány „bemelegítő” klubkoncert (Fészek, Gödör, Millenáris Teátrum stb.) után részt vettek a legnagyobb hazai nyári fesztiválokon (Volt Fesztivál, Efott, Sziget, Zöld Pardon). Ősszel folytatták a koncertezést (Közgáz gólyabál, szegedi Jate klub, Merlin stb.) és hozzáláttak első nagylemezük és Nem c. számuk videóklipjének elkészítéséhez. Több hét stúdiózás után a nagylemez várhatóan április végén jelenik meg, a klipet pedig már sugározzák a hazai zenecsatornák.