3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2009. április 6.

Kettőn áll a Sensation White

Copyright:

A hazai house újgenerációjának egyik legnagyobbja, a tavaly az Év Dj-producere díjat elnyerő Muzzaik lesz a budapesti Sensation White magyar fellépője. A közönség igényelte a frissítést, meg is kapja.

Sensation – The Ocean of White
2009. május 16.
Papp László Budapest Sportaréna

Szeretnénk, hogy az idei rendezvény fiatal tehetségeknek adjon lehetőséget a kiugrásra, ezért esett a választás a Muzzaikra – mondta Baksai Péter, a Sensation White szervezését lebonyolító Showtime Budapest egyik vezetője. „A 2008-as Bárány, Hamvai produkciójára érkezett közönségreakciók alapján egyértelművé vált, hogy vérfrissítésre van szükség, és Danny-L és Sullivan megfelelnek ennek. Az utolsó szó mindig a hollandoké, ők választották a Muzzaikot, de nekik tetszett a tavalyi produkció is – ismertette a folyamatot a szervező.

A hollandok bólintásában valószínűleg nagy szerepe volt annak, hogy a Danny-L (Dalmady Dániel) és Sullivan (Milichovszki Zsolt) alkotta páros már bejárta Európa nagy részét, sőt Mexikóba is eljutott, és zenéiket olyanok pörgetik, mint Roger Sanchez, a Deep Dish, Peet Heller vagy Danny Tenaglia. A két magyar dj 2002-ben öntötte közös formációba egyéni munkásságát, hogy pár év alatt, a deephouse-ból kibontakozva mára szinte a house minden elemét eszköztárukba illesszék.

Viszonylag gyorsan jöttek a nemzetközi sikerek, a srácokat jelentősen segítette a Roger Sanchezzel kialakult jó kapcsolat. A kezdeti ismerkedés után az amerikai sűrűn játszott Muzzaik-zenéket, majd következtek a közös fellépések is, sőt a menedzsmentkutatásban is segédkezett, amire nagy szüksége volt a srácoknak.

Az Amsterdam Dance Event-es fellépésüket követően végül a holland 1management szárnyai alá kerültek, mindjárt Fedde Le Grand mellé. Eközben, még 2006-ban You Can Turn Me On című számuk a nylcadik helyig jut az amerikai Billboard Hot Dance Club Play listáján. A külföldi sikereket hazai elismerés is követte, a Magyar Lemezlovas-egyesület 2008-ban a Muzzaiknak adta az Év Dj-producere-díjat.

Eddigi munkáik a Stereo, az Iberican, Harlem, Stealth, SFP, Tommyboy Silver, Yoshitoshi, Seamless Black, Progcity, Armada, Serial Killer, Pornostar, Saw Recordings és a Universal Music kiadóknál jelentek meg. Első szerzői albumuk, a 2007-es Between the Beats, szintén a spanyol Stereo Productionshoz köthető.

Danny-L és Sullivan mozgástere nem korlátozódik a Muzzaikra, a formáció mellett a Muzzaik Productions és a Lip Recordings is többek közt az ő kezük alatt működik. Előbbi a Muzzaik nevet meglovagoló, több előadót felkaroló projekt, melyben Soneec, Belocca és Chris Lauer & Canard is alkot, de dolgoztak együtt Virággal, Zajdával és Domokos Csillával is.

A jól csengő név alatt a produkció képes olyan tehetségeket is bemutatni külföldön, akik önállóan kevés eséllyel nyitnának szélesebb piacok felé. A Lip Recordings Soneec kezdeményezésére a kevésbé populáris, főként deephouse-t játszó előadóknak biztosít megjelenést. Az eddig magyarokat tömörítő projekt a jövőben külföldi előadók felé is nyit.

A Disco*s Hitben is közreműködő Danny-L-lel a közelgő Sensation White-ról és a hazai közönségről beszélgettünk.

Mennyire nőtt meg az érdeklődés a Muzzaik iránt, amióta kiderült, hogy ti lesztek a Sensation White magyar fellépői?
- Viszonylag friss még ez a helyzet, és amint tapasztaltam, a média sem ugrott rá annyira, a nyomtatott médiumok közül eddig talán csak a Pesti Estben és az Exitben láttam a nevünket. Aki eddig is ismert minket, az tud a dologról, de nem érzünk különösebb felfordulást magunk körül.

A magyar közönség szokásait figyelembe véve számítotok érezhető pozitív változásra a Sensation-fellépés hatására, vagy csak egy nagy partyként tekintetek rá?
- Természetesen nagyon fontos, hogy a Sensation White-on keresztül sokan megismerik a nevünket, azok közül is, akik eddig nem jutottak el muzzaikos partykra. A közönség már jóval nyitottabb az újra, mint korábban, és meg is jegyzi, ha élvezetes előadást kap. Számos nagy rendezvényen vettünk már részt, nagyon örülünk, hogy most egy olyan nívós partyval bővül a lista, mint a májusi.

A tavalyi partyra elmentetek?
- Nem tudtunk, éppen fellépésünk volt.

Bárány és Hamvai után sokan friss arcokat akartak a Sensationre, így kerültetek ti a képbe. Generációváltás zajlik a house világában?
- Nem hiszem, hogy ezt ilyen konkrétan meg lehetne fogalmazni. Hamvaiékkal jóban vagyunk, ők azt akarták, hogy már a tavalyi Sensationön is játszunk velük, de nem volt lehetőség ennyi hazai fellépőre. Már régóta, széles körben ismert dj-k, a közönség valószínűleg szokatlan megoldásra vágyott.

A zenei megoldásaitok sokak számára újdonságként hatnak. Mennyire fogékony erre a hazai közönség a külföldihez képest?
- Mint említettem a partyzók nyitottak az újra, és ez itthon sincs másképp. Nagyon sokan játsszák a zenéinket az országban, így a vidéki közönség is szívesen fogad minket. Már nem vagyunk kitéve annak, hogy két saját szám után a rezidenst követeljék, vagy kötelező slágerek felrakására kényszerítsen minket az üres tánctér. Ha jót csinálsz, elterjed, és ismerni fognak.

A Sensation White egy jelentős állomás lehet a Muzzaik életében, de eddig is szerepeltetek neves partykon. Melyik számodra a legemlékezetesebb?
- A tavalyi Free Fat Fest Kijevben szokatlanul élvezetes volt, az ibizai Release Yourself party szintén felejthetetlen.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. More

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. More

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. More

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. More

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky