3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. március 31.

Sztárok jótékonysági koncertje a Vakok és Gyengénlátókért!

Copyright:

A Tavaszi közlekedésbiztonsági program részeként a Miniszterelnöki Hivatal egy jótékonysági napot szervez Vakok és Gyengénlátók számára sztárok közreműködésével.

A program szervezői 2009. április 2-án autós/motoros napot tartanak a sérült embereknek. Motorosok látássérült gyermekeket - a Vakok Óvodája és Általános Iskolájából - utasként visznek el egy körre, a Vakok Állami Intézetéből érkező felnőttek pedig hívatásos oktatóval, oktatóautóval vezethetnek a Hungaroring területén belül.

A programon résztvevők olyan ismereteket, tapasztalatok szerezhetnek, amelyekre fogyatékosságukból adódóan egyébként nem lenne lehetőségük.

A rendezvényen olyan hazai sztárok is részt vesznek, mint például Kiki az Első Emeletből, Anita, Inti, Gaskó Balázs és Tardy Balázs. A népszerű görög származású hazai előadó Cozombolis egy különleges koncerttel készül. Először itt mutatják be a Viva TV fiatal műsorvezetőjével, VJ Bennel közösen a Végre itt a nyár című dalukat.

- Szívesen veszek részt jótékonysági rendezvényeken, mert úgy gondolom, hogy a mi vidám zenénkkel örömet szerezhetünk mások is.. Minden olyan kezdeményezés, amikor gyerekek arcára csalhatok mosolyt, nagyon közel áll hozzám, hiszen nekem is van egy hét és fél éves kisfiam. Külön megtiszteltetés számunkra Bennel, hogy ezen a koncerten mutathatjuk be először közös dalunkat, a Végre itt a nyár címűt, melynek klipje nemsokára látható lesz. - mondta mindezt a szolnoki énekes, Cozombolis.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak április 2-án a Hungaroring területére, ahol a sok élmény mellett az évszaknak és a közeledő ünnepnek megfelelő, húsvéti gasztronómiai csemegékkel kínálják az odalátogatókat.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky