3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2009. március 10.

Íme a Sensation White budapesti fellépői

Copyright:

A tavalyi nagysikerű debütálást követően 2009. május 16-án újra hazánkba látogat a világ legnagyobb, egyben leglátványosabb partysorozata, a Sensation White. A 2000-ben Hollandiából indult alapötlet mára valódi világkörüli turnévá nőtte ki magát,  a „Fehér Óceán” nevű show Chile és Belgium után érkezik Budapestre, hogy Papp László Sportarénában varázsolja el a közönséget.

A "Fehér Óceán"-t először tavaly júliusban, Amszterdamban mutatták be. A közel tízórányi koreográfiával egy lélegzetelállító víz alatti világ tárul a nézők elé. A látványt egy 80 méter széles, óceánszerű színpad, a tetőről aláhulló vízesések és a mélység teremtményei mellett megannyi speciális effekt, fény- és lézertechnika teszi teljessé.

Egy-egy buli alkalmával sok ezer fehér alsó és felső ruházatba öltözött ember partyzik egy hatalmas térben. A rendezvényen csak 18 éven felüliek vehetnek részt. Az esemény persze több, mint szimplán fehér ruhás nagykorú emberek gyülekezete, hiszen a szervezők a lenyűgöző vizuális effekteken túl a fellépőkön sem szoktak spórolni. Tavaly olyan népszerű dj-k játszottak Budapesten, mint Sebastian Ingrosso, Fedde Le Grand és Paul Oakenfold.

Sensation – The Ocean of White
2009. május 16.
Papp László Budapest Sportaréna

A Sensation White idei budapesti fellépői:
22:00 MUZZAIK
23:00 AXWELL
00:30 SEBASTIAN INGROSSO
02:00 MEGAMIX
02:30 SANDER VAN DOORN
03:45 TOCADISCO

Információk:

kapunyitás: 20:00 (este nyolckor)
mainfield/küzdőtér megnyitása: 21:00 (este kilenckor)
showtime: 22:00–05:00 (este tíztől hajnali ötig)
 
Jegyek:

normál: 14 900 Ft
deluxe: 29 900 FT

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky