3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2009. február 26. | -gabriella-

Gwen Stefani megmutatja a fiúkkal

Copyright:

A No Doubt végre újra együtt! Bár, már korábban rebesgettek olyan híreket, hogy a csapat 2009-ben új stúdióalbummal áll elő, egyelőre erről sajnos szó sincs, viszont egy 45 állomásos amerikai nyári turné keretein belül lehet velük nosztalgiázni. Ők pedig azt remélik, hogy ennyi idő alatt, hátha merítenek annyi ihletet, hogy sikerül összehozni egy új lemezt.

A csapat 1986-ban alakul, akkor még ska zenekarként aposztrofálva magukat. Bár azóta eltelt 23 év, mégis, a No Doubt is úgy érzi, 2009 lesz az ő visszatérésüknek az éve. Ennek érzékelhetőbb verziója egyelőre csak Amerikában lesz, hiszen ott indulnak 45 állomásos nyári turnéra, amely minden nagyobb város érint. Az első megálló május 3.-án a Bamboozle Fesztiválon lesz, ami Kelet Rutherford-ban található. Ha esetleg valaki arra járna, akkor a jegyeket már meg lehet rendelni az együttes honlapján.

Még novemberben, az együttes gitárosa Tom Durmont a következőket nyilatkozta: „Utazási lázban égek. Talán le kéne nyomnunk pár show-t, vagy valami.” És erre Gwen Stefani nagyon helyesen rá is bólintott, sőt ő is elmondta több médiumnak is, hogy már alig bír magával, hogy újra ezeket a számokat játszhassa.

Ekkor született meg az új album ötlete is, csak közben Gwen is újra anyuka lett, előtte meg nem nagyon ért rá saját teendői miatt, ezért kellett a turné idejére átütemezni az „ihlet gyűjtést”. Az együttes 2004-ben oszlott fel, akkor is az énekesnő miatt, ugyanis akkor készítette éppen debütáló szólóalbumát. Az utolsó stúdióalbumuk a Rock Steady 2001-ben jelent meg. Úgyhogy ideje volt már hallani róluk!

A koncert dátumok megtekinthetőek ITT!

-gabriella-

Forrás: billboard.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. More

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. More

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. More

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. More

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky