3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2009. február 26.

Mafia a Tankcsapda után

Copyright:

Március 6-án tartja lemezbemutató koncertjét a Mafia zenekar a népligeti Diesel Klubban. A Zanzibarból ismert Sidi metalfogata a tavaly novemberben megjelent, Aki mindent lát… című album dalait zúdítja a közönségre. A fellépést rögzítik, és a második klip is itt készül.

A Tankcsapdával töltött sűrű hónapok után nem sokat pihenhetett a Mafia, hiszen február elején a Volbeat előzenekaraként láthattuk és hallhattuk őket a Diesel Klubban (volt E-Klub), míg március 6-án este már saját lemezbemutató koncertet adnak ugyanitt.

- A nagy érdeklődésre való tekintettel ez lesz az első saját Mafia koncertünk. - kezdte Sidi – Végre egy teljes értékű műsort adunk majd: az Aki mindent lát… című első nagylemezünk egész anyaga hallható lesz, illetve pár feldolgozással is meglepjük majd a közönséget. Már nagyon várjuk, gőzerőkkel készülünk az estére.

Az óriási bulin kívül más érdekességre is számíthat a közönség március 6-án este a Diesel Klubban, mégpedig a Mafia második videó klipjének a forgatására.

- A Csótány című dalhoz készül majd a következő klipünk, ami azért érdekes, mert mi is ezt a számot szerettük volna következő klipdalnak, és időközben nagy közönségsiker lett, és rengetegen kérték is tőlünk, hogy ehhez forgassunk. Így meg is nyugodtunk, hiszen megússzuk a kísérletezést. – mondta Sidi – A képsorokat pedig a Diesel Klubban fogjuk rögzíteni, koncert és backstage felvételek lesznek majd a videóklipben, illetve egy kis animáció is. Terveink szerint pedig körülbelül két héttel a fellépés után kész is lesz már.

A Mafia közönségét amúgy a Partyzan melegíti be.

Jegyek kaphatóak a Ticketportál hálózatában, a Headbanger üzletben és a Rebel Guitars hangszerboltban (VII. Asbóth u. 17.) Elővételben 1000, a koncert napján 1500 forint.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. More

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. More

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. More

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. More

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky