3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2009. február 13. | Joss Beaumont

80 ezer ember kívánsága döntött

Copyright:

A Pannónia-fesztivál szervezői úgy határoztak, a nézőkre bízzák, hogy kik lépjenek fel a május 28-tól 31-ig tartó Várpalotán megrendezésre kerülő nyárindító bulin. Nos, ez nagyon jól sikerült, ugyanis mintegy 80 ezer bulizni vágyó ember szavazott és döntötte el, hogy kiket akar látni a 4 színpadon. A lista illusztris.

A Pannónia-fesztivált kedvelőknek egy csomó jó hírrel szolgálhatunk. Például azzal, hogy 1 nappal és 2 színpaddal bővült a rendezvény. Na meg azzal is, hogy a Nyers zenekar, kifejezetten a rendezvény kedvéért áll majd össze, egy koncert erejéig.

- 2005-ben oszlottunk fel. Nem vesztünk össze, egyszerűen váltás történt – mondta Czutor Zoltán, jelenleg a Belmondo, egykoron a Nyers frontembere – Hiányzott az együttzenélés mindannyiunknak, sokan is kérdezték, mikor lépünk fel megint, így egy koncert erejéig, a Pannónia-fesztivál kérésére összeáll a Nyers. Ezt mindössze egy szegedi, néhány számos bemelegítő buli előzi meg március 23-án. Új dalok, új lemezek, további koncertek nem lesznek.

Ami a többi fellépőt illeti, az tulajdonképpen egy a fesztivál szervezői által meghirdetett akció eredménye. Január 12-én meghirdették a „Kívánj 5-öt, fesztivál lesz belőle!” felhívást, hogy mindenki beszavazhassa kedvenc magyar bandáit valamelyik színpadra. A voksok naponta több tízezrével özönlöttek, a szervezők napi 2-300 érdeklődő e-mailt is kaptak, hogy egyes zenekarokat sikerült-e bejuttatni. 205 együttes érte el az 500-as határt, közülük nagyjából 50-60 tud koncertezni.

Az már például tuti, hogy az első napon a Ghymes, a Kispál és a Borz valamint a Nyers zenekar játszik majd.

Ami a többi napot illeti, a 4 színpad egyikén fellép többek közt a Quimby, Péterfy Bori, a 30Y, a Neo, a Magashegyi Underground, a Vad Fruttik, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Kaukázus, a Belga, az Irie Maffia, a Pál Utcai Fiúk, a Road, a Depresszió, az Auróra, az Edda és az Anti Fitness Club. A már leszervezett bandákon kívül lesz egy nagy meglepetés is, neve később kerül nyilvánosságra.

A négy napos esemény május 28-31 közt a Várpalotától 1 kilométerre lévő Cseri-parkerdőben lesz. A programok napi 24 órában zajlanak, kezdve a mozitól a „csócsónegyeden”, a dodzsemen és a vizifocin át a hatalmas hangulatú koncertekig bezárólag. A fesztivál területén lehet sátorozni, külön összege nem kerül. 

Belépő országszerte a lottózókban és a Ticket Express-nél kapható. A szervezők kizárólag két fajta bérletet árulnak: 2.600 forint, ha valaki négy napig bulizik, és 2.100 forint, ha csak péntektől, azaz a második naptól. Aki regisztrálja magát a fesztivál weboldalán, biztosan bejut a fesztiválra. Sőt, amennyiben a regisztrációs papírt elviszi a rendezvényre, és részt vesz a helyszíni játékban, egy old timer Pannonia motorkerékpárt nyerhet.

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Weiter

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Weiter

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Weiter

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky