3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. február 7. | burlesque

Ártatlan az öngyilkos megasztár?

Copyright:

Harminc évvel halála után érdekes vélemény látott napvilágot Sid Vicious-szel kapcsolatban. A Sex Pistols egykori menedzsere, Malcolm McLaren szerint ugyanis kizárt, hogy a zenész meggyilkolta saját barátnőjét, Nancy Spungent.

„Sid Vicious nem lett volna képes arra, hogy meggyilkolja Nancy Spungent!” – állítja saját blogján Malcolm McLaren, a botrányairól híres Sex Pistols korábbi menedzsere, aki szerint a tettes kiléte máig ismeretlen. A menedzser nincs egyedül véleményével, hiszen Alan G. Parker rendező dokumentumfilmjéből szintén az derül ki, hogy Vicious ártatlan.

A hírhedt eset egy manhattani szállodában történt 1978 októberében – a Sex Pistols ekkor már nem létezett. Nancy Spungent több késszúrással megölték az egyik hotelszobában, az első számú gyanúsítottat, Sid Vicious-t pedig letartóztatták. Vicious elítélésére azonban nem került sor, a kiszámíthatatlan zenészt ugyanis 1979. február 2-án holtan találták – nagy mennyiségű heroin végzett vele, melyet édesanyjától kapott „ajándékba”.

McLaren szerint Nancy gyilkosa megegyezik azzal a személlyel, aki pénzt lopott a pár szobájából. A lány minden bizonnyal rátámadt a tolvajra, aki egy késsel védekezett – sajnos túlságosan is hatékonyan.

A teljes igazságot valószínűleg sosem tudjuk meg, így be kell érnünk a feltételezésekkel, valamint a bandához közel állók egymásnak ellenmondó véleményeivel.

burlesque

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky