3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2009. február 5. | burlesque

Új lemezen agyal a Van Halen

Copyright:

A sztárokkal teletűzdelt Van Halen is feliratkozik a nagy visszatérők listájára. A banda két éve már turnézott egy jót, a tagok most úgy gondolják, itt az ideje lemezt készíteni.

Egy új Van Halen-album talán nem durranna akkorát, mint a tavaly megjelent Guns N’ Roses-lemez, de az biztos, hogy vinnék, mint a cukrot. Ugyanis Eddie Van Halen gitármágus, valamint David Lee Roth énekes legutóbb 1984-ben dolgozott együtt, az akkori – és az addigi – termés pedig mindenki számára ismert: a duó kolosszális albumokat és dalokat hozott össze, és noha az együttes Roth távozása után sem vallott szégyent, a fanatikus rajongók Sammy Hagar énekest nem igazán zárták szívükbe.

A sikerhez persze kellett Eddie bátyja, a dobtémákért felelő Alex Van Halen, valamint a megbízható basszusgitáros, Michael Anthony is. Jó hír, hogy kettejük közül Alex még mindig tagja a csapatnak (miért ne lenne?), az pedig inkább csak érdekesség, hogy Anthony posztját időközben Eddie fiacskája, a mindössze tizenhét esztendős, ám sokak szerint igen tehetséges Wolfgang vette át.

Eddie pedig tervez és alkot: elmondása szerint az elmúlt időszakban egy rakás témát összehozott, ez pedig egyet jelent azzal, hogy a banda nemsokára stúdióba vonul. Ennek épp itt az ideje, hiszen új Van Halen-dalokat – mindössze hármat – legutóbb 2004-ben hallhattunk, ráadásul azokat Hagar, nem pedig Roth énekelte.

Második ’1984’-re senki se számítson, de ha Roth még mindig olyan eltökélt és vakmerő, mint amilyen huszonöt éve volt, akkor már most elkezdhetünk vigyorogni...

burlesque

Forrás: rollingstone.com, antimusic.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Seguir

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Seguir

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Seguir

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Seguir

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky