3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. január 16. | Joss Beaumont

Zseniális visszatérő a láthatáron

Copyright:

A legendás Smith zenekar egykori énekese, Morrissey új stúdióalbummal jelentkezik. A 12 dalos lemezt Jerry Finn-nel vette fel, akivel már a slágerlisták élvonalában szereplő You Are The Quarry című korongon is együtt dolgozott.

Fantasztikus hír látott napvilágot! Az egykori legendás Smith zenekar énekese, Morrissey új stúdióalbummal jelentkezik. A 12 dalos lemezt Jerry Finn-nel vette fel, akivel már a slágerlisták élvonalában szereplő "You Are The Quarry" című korongon is együtt dolgozott.

"A Years Of Refusal nagyon erős lemez lett, a 2006-ban megjelent, listavezető "Ringleader of The Tormentors" folytatásának tekinthető" - nyilatkozta az énekes-dalszerző Morrissey. Az első kislemezdal a koncertkedvenc "I'm Throwing My Arms Around Paris" című szám.

Morrissey - mint már azt írtuk - korábban a The Smiths zenekar frontembere és szövegírója volt. A 82 és 87 közt működő The Smiths a rocktörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású zenekarainak egyike. Nélkülük más lenne a mai angolszász rockzene, és talán nem is létezne a britpop-mozgalom. A zseniális dalszerző és szövegíró Morrissey 1988 óta tartó hatalmas sikerű szólókarrierjét és hat stúdióalbumát olyan dalok jellemzik, mint az "Everyday Is Like Sunday", a "The Last of the Famous International Playboys", a "Suedehead", a "Roy's Keen" vagy a "November Spawned a Monster". Az utóbbi időben magasabb fokozatba kapcsolt, 2004-es "You Are The Quarry" című albumát idén a kiváló "Ringleader of the Tormentors" követte. Előbbiről az "Irish Blood, English Heart", utóbbiról a "You Have killed Me" az angol összesített kislemezlista harmadik helyéig jutott.

A limitált kiadvány egy DVD-vel egészül ki, melyen a "That's How People Grow Up"/Friday Night with Jonathan Ross és az "All You Need is Me"/Later with Jools Holland tévé-felvétele és utóbbi dal videóklipje látható.

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 12.

A Coldplay így ünnepelte Dick Van Dyke születésnapját

A hollywoodi színész, Dick Van Dyke 99. születésnapját a Coldplay-jel ünneplte december közepén, ezzel is szeretteinket kicsit közelebb érezhetjük magunkhoz. Tovább

2025. január 10.

Jön az új Pulp-lemez?

A többek között a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról ismert, sheffieldi Pulp rövid sajtóközleményben jelentette be, hogy lemezszerződést kötöttek a Rough Trade Records kiadóval. Tovább

2024. november 15.

Talking Heads: 77

2024. november 8-án újra kiadásra került a ‘Talking Heads: 77’ című, korszakalkotó album, mely fekete és neon zöld 2LP-n, valamint 3 CD/BR szettben lesz elérhető. Tovább

2024. november 14.

Albummegjelenés előtt itt a Linkin Park új dala

Megérkezett a „Two Faced”, a Linkin Park visszaszámláló felvétele a várva várt nyolcadik stúdiólemezük, a ’From Zero’ holnapi, azaz november 15-i debütálása előtt. A új dalban az ikonikus nu-metal banda eredeti, ezredfordulónk jellegzetes, műfajteremtő hangzása köszön vissza. A zenekartagok elővették ünnepi öltönyüket és így álltak kamerák elé kísérő és egyben utolsó, felvezető videóklipjükben. Tovább

2024. november 4.

Romy és Sampha meghitt közös dala

A The xx mellett szólókarrierjével is egyre nagyobb sikereket elérő Romy és a szintén brit énekes-dalszerző-producer, Sampha tinikoruk óta barátok és egyben kollégák a Young kiadónál. Most egy közös dallal koronázzák meg sokéves kapcsolatukat: az "I'm on your team" nemrég a BBC Radio 1 "Hottest Record In The World" címkéjével debütált. A páros a szerzeményt Londonban rögzítette, miután 2023-ban mindketten megjelentették saját szólóalbumjaikat, a "LAHAI" és a "Mid Air" című lemezeket. A track társproducere és társszerzője a Doveman néven is alkotó Thomas Bartlett amerikai dalszerző-zongorista. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky