3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2008. december 30.

Teltház várja Demjén Rózsit és bandáját

Copyright:

December 30! Ez a dátum egy évtízde egyet jelent Demjén Rózsi rajongóinak egy teltházas Sportarénával. Ez 2008-ban sem lesz másképp. A kiemelkedő zenei esemény különlegessége, hogy Rózsi közel két évtizedes "mosolyszünet" után az általa 1977-ben alakított legendás csapattal a V Moto Rockkal lép az Aréna színpadára. Lerch István, Herpai Sándor, Menyhárt János és Demjén Ferenc négy fős legénysége, a VMR - igazi szuperkoncertre készül.

Húsz év után egy utolsó bulira állnak össze, mint mondják, olyan hírtelen szakítottak akkor, hogy sem egymástól, sem a közönségtől nem tudtak elbúcsúzni. A 11 év közös zenélést 6 nagylemez és 3 válogatás album fényjelzi. Nagyjából 20 éve nem szólaltak meg ezek a számok élőben a VMR előadásában.


Hetek óta keményen próbálnak, hogy a szívhezszóló nóták: Angyallány, Jégszív, Várj míg fel kell majd a nap, és sorolhatnánk a szebbnél szebb rockballadákat, a kor legmagasabb technikai színvonalán és hangszerelési újdonságokkal fűszerezve csendüljenek fel az immár több generációt fémjelző "ifjú", és még ifjabb rajongói tábornak.

Több mint 30 dalt átfogó repertoárral készülnek a fiúk. Tartogat-e egyéb meglepetést a megakoncert, kérdeztük Rózsit, mire Ő nevetve csak annyit válaszolt: Ha lenne is meglepetés, azt akkor sem mondanánk meg. De számunkra az lenne az örömteli meglepetés, ha a buli teltházzal menne le. Fiúk úgy legyen!, de ez számunkra egyáltalán nem lesz meglepetés!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. More

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. More

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. More

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. More

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky