3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. december 15. | déka

Megasztárok tiltakoznak a zene ellen!

Copyright:

A brit Reprieve szervezet szerint az amerikai hadsereg kegyetlen módon, iszonyatos hangerővel sugározva használja az ismert slágereket az afganisztáni, iraki, illetve a Guantanamóban fogva tartott foglyok kínvallatására és megtörésére.

A koncerteken alkalmazott magas decibelszám ellen már évek óta zajlik a harc, mind a koncertet élvezők hallásának épsége, mind a koncertek környezetében akaratukon kívül jelenlévők nyugalmának megóvása érdekében. Most azonban újabb részletek merültek fel a túl hangos zene pusztító erejéről.

Prominens zenészek gyűjtötték össze erőiket a Reprieve karitatív szervezetet támogatandó, ennek keretében tiltakoznak a  hadseregben kínzóeszközként használt hangos zene gyakorlata ellen. Az ENSZ tiltólistája ellenére, olyan dalok, mint Britney Spears „One more Time”-ja és Bruce Springsteen „Born in hte U.S.A.”-je rendszeresen felcsendülnek a fent említett börtönökben.

A kampányban, mely a hangos zenével való kínzás ellen indult, többek között a Massive Attack és Tom Morello (RATM, Audioslave) is részt vesz, egyik eszközük a rajongók figyelmének felhívása a jelenségre a koncerteken alkalmazott egyperces csendekkel.

Hogy emellett még mi mindent tesznek a rabok lelki üdvéért a muzsikusok, azt a www.reprieve.org.uk oldalon megnézhetitek.

Egy londoni, etióp származású katona szerint (Binyam Mohammed, aki sajnos a megkínzottak táborát erősíti), szörnyű volt, hogy egy olyan dalt, amit azért írtak, hogy a gyerekek biztonságérzetét erősítse, arra használtak, hogy egy felnőtt mentális állapotát lezüllesszék. Itt a Szezám utca c. bábjátéksorozat főcímzenéjére utal, amit szintén használtak a foglyok gyötrésére.

A korábban említett Britney és Bruce Springsteen nótákon túl használták még Christina Aguilera „Dirty” c. slágerét, az Amertican pie-t Don McLeantől, a Stayin’ Alive-ot a Bee Gees-től (ehhez lenne némi hozzáfűznivalónk, de inkább bölcsen hallgatunk), és végül, de nem utolsósorban a Hells Bells-t az AC/DC-től. Binyam Mohammed elmondása alapján az emberek többsége a fejét verte a falba, annyira elvesztette az eszét.

déka

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky