3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2008. december 9. | burlesque

Szakít a botrányos megasztár

Copyright:

Szép kis évvel büszkélkedhet Scott Weiland. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy az énekes a Velvet Revolver után másik bandájából, a nemrég újjáalakult Stone Temple Pilots-ból is kilép.

Scott Weiland 2008-ban sem tétlenkedik: előbb szépen lelépett a Velvet Revolver-ből (kirúgták?!?), most pedig arra készül, hogy korábbi zenekarának, a Stone Temple Pilots-nak is búcsút intsen. Weiland egy kissé megelégelte a rocksztárságot, és többet szeretne foglalkozni a családjával, mindenekelőtt gyermekeivel.

Az idén negyvenegy éves Weiland 1986-ban alapította meg a Stone Temple Pilots-t, mely 2003-ig volt aktív: a zenekar tizenhét éves fennállása alatt szép sikereket ért el az Egyesült Államokban. Az együttes feloszlását követően a frontember összeállt néhány egykori Guns-taggal és létrehozta a Velvet Revolver-t. A csapat 2004 óta mindössze két albumot jelentetett meg, és 2008-ra kiderült, hogy Weiland nem igazán érzi jól magát a bandában. Márciusban Weiland aztán ott is hagyta Slash-éket, és visszament a Stone Temple Pilots-ba, ahonnan azonban szintén ki akar lépni.

Az énekes a hírek szerint szólókarrierjére szeretne összpontosítani – természetesen a család mellett. Weiland rendkívül elégedett idén megjelent lemezével, a ’”Happy” In Galoshes’-zel, és nagyon örül annak, hogy a Stone Temple Pilots, valamint a Velvet Revolver segítségével sikerült letennie névjegyét a könnyűzene világában. Mostantól kezdve azonban csakis a saját útját akarja járni – ennek egyik első állomása volt az idei lemez.

burlesque

Forrás: musicradar.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. trvať

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. trvať

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. trvať

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. trvať

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky