3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2008. november 27. | Ritka

Legális és ingyenes zeneletöltés

Copyright:

A Prodigy utat tör – új slágerük letölthető a netről, mellyel a visszatérésük kezdetét veszi. A dal új albumuk első slágere.

A Prodigy megjelentette új slágerét "Invaders Must Die" címmel. A dal legújabb albumuk első megjelenése, mely ingyen letölthető a banda weboldaláról október 26-ától kezdve egy héten át. A jövő év sok izgalmat tartogat a Prodigy számára, akik ötödik stúdióalbumukkal állnak a nagyközönség elé februárban. Emellett június 20-án az Oasis zenekarával közös fellépésen vesznek részt a Slane Castle-ben.

A brit elektronikus zene fenegyerekei, Keith Flint (énekes), Maxim Reality (énekes, MC) és Liam Howlett (zeneszerző, billentyűs) 1990-ben kezdték el hódításukat, majd a ’90-es évek végi elektronikus zenei forradalom szereplői lettek a Chemical Brothers és a Fatboy Slim mellett többek közt.

A 16 millió eladott lemez jól mutatja a rave, hardcore, alternatív rock, big beat, punk elemekkel tűzdelt zenéjük vonzerejét. A kezdeti csupán brit korlátok közül 1996-ban tudtak kitörni a Firestarter-ral, mely meghódította az amerikai és az európai közönséget is. A következő években olyan dalaik váltak mindennapjaink részévé, mint a "Voodoo People", a "Poison" és a "No Good".

Az 1997-ben kiadott 3. album, a "The fat of the land" már számos díjat is bezsebelt. A "Smack my bitch up" című daluk mellett a Breathe vált közkedveltté, mely az MTV Music Award legjobb videoklip, legjobb táncos és legjobb alternatív produkció díjait is a srácok ölébe hullajtotta. 2004 óta azonban csöndbe burkolóztak a Prodigy tagjai, csupán filmek és videójátékok viszik zenéiket az otthonokba (You’ll Be Under My Wheels: Need For Speed: Most Wanted, BMW kampány, Fast and the Furious: Tokyo Drift, Voodoo People: Playstation 2, Wasabi, Mindfields: Mátrix, Smack my bitch up: Scary Movie 2, Charlie Angyalai).

Az 5 éves hallgatást azonban a héten megtörték, és ötödik albumuk első slágerét feltették a hivatalos Prodigy honlapra, ahonnan letölthető az "Invaders Must Die" című dal december 3-áig.

Ritka

Forrás: hotpress.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comentario
feri.berni 2008. dec.. 1.  09:40 1
Megyek, le is töltöm!!!
   

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

2025. augusztus 23.

Hét év után visszatérő albummal jelentkezett a Good Charlotte

A vadonatúj ’Motel Du Cap’ című lemez merész visszatérést jelent a 30 évvel ezelőtt alapított amerikai rockbanda gyökereihez, miközben új utakat nyit és az eddigi legnyersebb, leghitelesebb energiát hozza, készen állva a zenekar személyesebb oldalának felfedésére is. Seguir

2025. augusztus 23.

Ed Sheeran és Rupert Grint újra együtt

Megérkezett Ed Sheeran legújabb felvétele „A Little More” címmel, a videóklip pedig ezúttal is emlékezetesre sikerült, ugyanis a szereplők – az előadó mellett – Rupert Grint (Harry Potter) és Nathalie Emmanuel (Trónok harca) színészek. Seguir

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Seguir

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky