3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2008. november 19.

Szenzációs új lemezt ad ki a U2

Copyright:

Bonóék következő, immáron tizenkettedik stúdióalbuma 2009 elején lát majd napvilágot. A friss lemezanyagról a banda producere és egyben régi barátja, Daniel Lanois beszélt.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa mondta azt néhány évvel ezelőtt, hogy a mai rock ’n’ rollban túl sok a rock, és túl kevés a roll. Nos, a hírek szerint a U2 zenészei minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy némileg megcáfolják Richards szavait. A csapat új szerzeményeiről Bonóék producere, Daniel Lanois beszélt a napokban.

Lanois – Brian Enóval együtt – már jó huszonöt éve dolgozik az ír együttessel, így igazán jól ismerheti a tagokat. Elmondása szerint a U2 a következő albummal nem akar mást, mint újból feltalálni a rock ’n’ rollt. Nem lesz egyszerű, az biztos…

A producer úgy látja, hogy a zenészek remek formában vannak: Bono lemezről lemezre meggyőzőbben énekel, és a szövegei is egyre jobbak – utóbbi vélemény egy kissé talán piszkálhatja Bono csőrét, hiszen a frontember eddig is mindent beleadott az írásba. A banda legutóbbi munkája, a 2004-es ’How To Dismantle An Atomic Bomb’ sem lett rossz, de ha Lanois nem túl elfogult, és a négyes tényleg odatette magát a stúdiózás során, akkor könnyen elképzelhető, hogy egy újabb U2-klasszikussal gazdagodunk a jövő évben.

Lanois elmondta: ő maga a felvételek első szakaszát kedveli leginkább, hiszen ekkor lazán, kötöttségek nélkül dolgozhatnak Bonóék, a velük gyakorlatilag haveri viszonyban lévő Lanois és Eno pedig mindenben segíti a fiúk munkáját.

A ’No Line On The Horizon’ című album megjelenésének napja egyelőre nem tisztázott, de az biztos, hogy a jövő év legelején már a boltokban lesz a korong.

burlesque

Forrás: musicradar.com

  • cimkék

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. More

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. More

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. More

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. More

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky