3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2008. november 18. | Országh Kitti

Óriási izgalmak a tehetségkutató döntőjében

Copyright:

Léteznek még olyan cégek, zenei szakemberek, vállalkozó szellemű, nyitott szemmel-füllel járó zenebarátok, akik szívükön viselik az új tehetségek felkutatását, sorsuk alakulását. A "Borsodi Zenei Fesztiválok" döntőjét november 23-án rendezik meg, csupa új reménység részvételével.

Ifjú zenészek versenyét rendezik meg az A38 hajón, november 23-án, délután 2 órától. Az apropót a "Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató" adja, melynek döntősei és a frissen, az interneten megválasztott közönség kedvenc fogják összemérni tudásukat szakmai zsűri jelenlétében. A tét a bécsi továbbjutás, ennyi talán elegendő is lenne motivációként, de a szervezők úgy döntöttek, most is választhatnak a nézők egy saját favorit zenekart, tehát ismét lesz különdíj.

A versenybírák csapata sem akármilyen tagokból áll össze, prominens személyek egész sora gondoskodik arról, hogy valóban a legjobbak kerüljenek tovább az osztrák memérettetésre. A The Moog és a Neo mendzsere, Szalai Attila, Rába Géza az Exit Magazintól, Szabó András a dalok.hu-t képviseli, Dankó Gábor, az Index zeneblogjának főszerkesztője, György Péter az EMI Publishing igazgatója.

Akik pedig a talpalávalót szolgáltatják és izgulhatnak a saját sorsukért, az új virtuózok, a jövő reménységei, például: az Esti Kornél, a Folktronika, a caracas Underpop és persze még sokan mások.

Nem lenne az igazi egy ilyen rendezvény sztárfellépő nélkül. A hazai indiepop egyik kiválósága, az „english winter” fogalommal összekapcsolt Amber Smith szórakoztatja majd a népet, míg a zsűri visszavonul és szorgosan mélázik azon, melyik csapat annyira tehetséges, hogy talán örökre megváltozzon az élete. Izgatottan várjuk a végeredményt, november 23, A38 hajó, "Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató", immár a döntő!

Országh Kitti

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky