3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2008. november 4. | burlesque

A válság elől a Creed sem menekülhetett

Copyright:

A 2004-ben feloszlott rockzenekar újjáéledése érdekes módon nemcsak az eredeti tagokon, hanem az Alter Bridge énekesén, a Led Zeppelinnel kacérkodó Myles Kennedy-n is múlhat.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Azért szerencsére nem olyan bonyolult a helyzet, mint amilyennek elsőre látszik. Az 1995-ben alakult Creed a kilencvenes évek végén, valamint az új évezred elején figyelemreméltó sikereket ért el – talán még akad néhány ember, akinek beugrik a ’My Sacrifice’ című sláger. Második és harmadik nagylemezükkel – ’Human Clay’, ’Weathered’ – népes rajongótáborra tettek szert, és ugyan Scott Stapp énekes sikeresen összerúgta a port a Limp Bizkit főnökével, Fred Dursttel, sokan éppen emiatt álltak a Creed mellé.

A szokásosnak mondható zenekari válság elől azonban a Creed sem menekülhetett: 2004-ben Stapp nekiállt, hogy elkészítse első szólóalbumát, elképzeléseibe pedig már nem fért bele a Creed. A srácok viszont mégsem széledtek szét teljesen, hiszen a banda másik három tagja (Mark Tremonti, Scott Phillips és Brian Marshall) összeállt Myles Kennedy énekessel – így jött létre az Alter Bridge, mely azóta is létezik.

Idén ősszel azonban nem várt fordulat érkezett: kiderült ugyanis, hogy a Led Zeppelin három zenésze Kennedy-t szemelte ki a turnéra nemet mondó Robert Plant helyére. Márpedig biztosra vehető, hogy Kennedy rögtön otthagyja az Alter Bridge-et, amennyiben helye szilárddá válik Page-ék mellett. Ebben az esetben már csak Stapp döntésén múlik, hogy összeáll-e újra a Creed. Persze ez még korántsem biztos, hiszen Page-ék még nem bólintottak rá egyik jelöltjükre sem, ráadásul Stapp is lázasan dolgozik: újabb szólólemezt készít.

Az viszont kétségtelen, hogy egy esetleges reunion igencsak jövedelmező lenne Stapp és egykori társai számára…

burlesque

Forrás: antimusic.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. A continua

2025. augusztus 23.

Hét év után visszatérő albummal jelentkezett a Good Charlotte

A vadonatúj ’Motel Du Cap’ című lemez merész visszatérést jelent a 30 évvel ezelőtt alapított amerikai rockbanda gyökereihez, miközben új utakat nyit és az eddigi legnyersebb, leghitelesebb energiát hozza, készen állva a zenekar személyesebb oldalának felfedésére is. A continua

2025. augusztus 23.

Ed Sheeran és Rupert Grint újra együtt

Megérkezett Ed Sheeran legújabb felvétele „A Little More” címmel, a videóklip pedig ezúttal is emlékezetesre sikerült, ugyanis a szereplők – az előadó mellett – Rupert Grint (Harry Potter) és Nathalie Emmanuel (Trónok harca) színészek. A continua

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. A continua

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky