3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. október 31. | burlesque

Lendületben a Linkin Park

Copyright:

Nem ülnek ölbe tett kézzel a Linkin Park tagjai: a zenészek november elején nekilátnak az új lemez munkálatainak. A hírek szerint Chester Benningtonék egy konceptalbummal állnak majd elő.

Mozgalmas hónapok állnak a kaliforniai csapat előtt: kiderült, hogy már a ’Road To Revelation’ című koncertlemez kiadása előtt megkezdik negyedik stúdióalbumuk elkészítését. Noha a Linkin Park sohasem a mély gondolatokról volt híres, Chesterék most úgy döntöttek, hogy konceptlemezt írnak.

A banda frontembere egy ideig nem kívánta nyilvánosságra hozni a zenekar terveit, ám végül csak kikívánkozott belőle a dolog. Chester elmondta, hogy a kísérletezés kedvéért igyekeznek maguk mögött hagyni a kommerszebb zenei megoldásokat, melyek eddigi alkotásaikat jellemezték.

A kiváló hangú énekes számára különösen kemény időszak következik, hiszen a Linkin Park kötelezettségei mellett szólólemezének munkálatait is be kell fejeznie. Bennington abban reménykedik, hogy karrierjének egyengetése nem megy majd a csapat sikereinek rovására.

Mit is mondhatnánk? A Linkin Park hangzásvilága albumról albumra változik egy keveset, ám biztosra vehető, hogy ez az ugrás sokkalta nagyobb lesz, mint az eddigiek. Kétségtelen, hogy a 2008-as Linkin Park már messze van a ’Hybrid Theory’ fémjelezte korszaktól, ennek ellenére nem lenne meglepő, ha az együttes rajongói némi szkepticizmussal fogadnák a negyedik sorlemezt.

burlesque

Forrás: billboard.com, fmqb.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Weiter

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Weiter

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Weiter

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Weiter

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky