3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2008. október 30. | Sári Júlia

A Beatles a nemzetközi bűnözés terepén

Copyright:

Bizony, fiatal korában Sir Paul McCartney is viselkedett lovaghoz nem méltón. A Beatles egykori, Ringo Starr előtti dobosa, Pete Best például most elmesélte, miként toloncolták ki őket a hatvanas években Németországból botrányos viselkedésük miatt. Azért reméljük, a királynő nem vonja vissza lovagi címét a mára már deres fejű zenésztől.

Pete Best a brit Absolute Radionak adott interjújában avatta be a hallgatóságot bohém fiatalkoruk egyik történetébe, ami csaknem külpolitikai botrányba torkollott, szerencsére azonban nem vezetett brit-német háborúhoz. A zenekar ugyanis a hatvanas évek elején éppen Hamburgba érkezett két vagy három koncert végett, amikor egy alkoholmámoros éjszakán a hotelszobában az a csodálatos ötletük támadt, hogy – persze pusztán tudományos kutatás céljából – megnézik, hogyan ég el a gumióvszer. Persze a kockafejű németek nem láttak ebben sem tudományos jelentőséget, sem jó tréfát, ezért gyújtogatás vádjára hivatkozva kitoloncolták őket az országból, így még az egyik koncert is elmaradt a jó móka eredményeként.

„A falra szögeztük az óvszereket, alulról meggyújtottuk őket, és hihetetlenül sercegtek és fröcsköltek mindenfelé, a fal csupa ragacs lett. Tréfás látvány volt, de mindenkinek, aki utánunk csinálná a mutatványt, azt ajánlom, inkább hanyagolja. Hihetetlenül büdösek ugyanis az égő kondomok, nem éri meg a móka!” – intette óva a fiatalokat Pete Best, akiben úgy látszik, a bűz okozta kellemetlenségek mélyebb nyomott hagytak, mint az a szégyenteljes esemény, hogy kitoloncolták őket az országból, mint holmi bűnözőket. Persze a Németországból való kitoloncolás egyáltalán nem volt ritkaság számba menő esemény a Beatles körében, George Harrisont ugyanis egyszer azért küldték vissza, mert még kiskorúként hazudott a születési dátumát illetően.

Sári Júlia

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comments
rozsnyaiart 2008. okt.. 31.  09:03 1
A sztorit ismerjük a Beatles antológiából és George mesélte el. RS.
   

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. More

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. More

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. More

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. More

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky