3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 23. | Sári Júlia

A türelem új Aerosmith-lemezt terem

Copyright:

Még mindig türelmeseknek kell lenniük azoknak, akik már alig várják az Aerosmith legújabb albumát, amelynek előkészületei állandóan valamilyen akadályba ütköznek. A zenekar most azonban legalább elhatározta, hogy legkésőbb 2009 elején visszatér a stúdióba, és folytatja a már jó néhány hónapja szünetelő munkát. Hát reméljük, addig senkinek nem húzódik meg a csuklója vagy szakad be a köröm a kislábujján.

Nem csoda, ha az Aerosmith rajongóknak nem sok átaludt éjszakában volt részük az elmúlt években, hiszen az amerikai zenekar 2001 óta, vagy teljes hét éve nem adott ki új lemezt, mindössze egy best of válogatást Honkin on Bobo címmel 2004-ben. És mikor végre rászánják magukat, hogy nekiülnek a következő nagylemeznek, a zenekar legfontosabb tagjának egészségi állapota közbeszól – de hát meg kell hagyni, nem mai fiúkról van szó. Az énekes és frontember Steven Tyler ugyanis súlyos lábműtéten esett át, amely után ráadásul nagyon sokáig nem tudott felépülni, a roppant fájdalom pedig csaknem gyógyszerfüggővé tette, tehát még elvonókúrára is be kellett iratkoznia.

Most azonban úgy tűnik, Tyler szépen összeszedte magát, és a zenekar gitárosa, Brad Whitford elmondta, hogy végre újra előszedték a már megírt, illetve fölvett, félkész anyagokat, hogy továbbgondolják őket. Nemsokára pedig, várhatóan 2009 elején visszatérnek a stúdióba, és befejezik a nagylemezt. Steven Tyler pedig nem olyan régen az albummal kapcsolatban megígérte a rajongóknak, hogy az „csak a szokásos Aerosmith lesz.” Lássuk hát!

Sári Júlia

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Tovább

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Tovább

2025. május 21.

A One Ok Rock fellebbenti a fátylat új klipjükről

Az idén ősszel hazánkban a Budapest Arénában koncertező japán világsztáro(c)k, a One Ok Rock kiadta 11. stúdióalbumát, a DETOX egyik legfűtöttebb szerzeményét. Tovább

2025. május 19.

Anyák napja előtt jött a Mother Mother újabb közönségkedvence

Az új Mother Mother dal már korábban, 2009 során kiszivárgott a YouTube-on és azóta is része a világszerte ünnepelt rockbandát övező misztikumnak. Mint a rajongók egyik nagy kedvence, a nem hivatalos feltöltések több százezer lejátszást hoztak, és a hallgatók egész Reddit fórumokat és kommentszekciókat szenteltek ennek a track-nek, míg egyre várták a hivatalos megjelenést. Tovább

2025. május 17.

A Halestorm bejelentette 6. stúdióalbumát

Pár hete a Halestorm egy kis betekintést kaphattunk az érkező album hangulatába az első megjelenéssel, a „Darkness Always, Wins”-szel. A dal egy olyan lemez előfutára, melyet a Grammy-győztes Dave Cobb (Brandi Carlile, Chris Stapleton, Jason Isbell) alkotott és, amely mind szövegileg, mind hangzásában mélyre merül az együttes csúcs felé tartó kapaszkodásában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky