3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. július 1. | burlesque

Az Aerosmith-en csámcsog a világ

Copyright:

A pletykák szerint az Aerosmith frontembere ismét drogproblémákkal küzd. Mégsem múltak el nyomtalanul azok a fránya hetvenes évek? Na, de nézzük miről is van szó!

Steven Tyler (60) május folyamán olyan súlyos lábsérülést szenvedett, hogy gyógyulása érdekében elengedhetetlenné vált bizonyos narkotikumok alkalmazása is a rehabilitáció során. A média természetesen azonnal lecsapott a hírre. Ez nem is meglepő, hiszen Tylernek már korábban is voltak „ballépései”, melyeket megpróbált titokban tartani.

A hetvenes évek második felére Tyler a banda szólógitárosával, Joe Perryvel (57) karöltve kiérdemelte a nem túl hízelgő, ám kétségkívül találó „Toxikus Ikrek” jelzőt. Az Aerosmith hatalmas sikerét a zenekar két sztárja nemigen tudta feldolgozni, s mindketten annak rendje és módja szerint a drogokhoz nyúltak. A következmények pedig nem maradtak el: egymást követték a botrányos turnék, csapaton belüli veszekedések. Végül Perry megelégelte a dolgot, s kiszállt a bandából. Néhány csendesebb évet követően – melyek során azért Tyler papa is hallatott magáról egy szép kis motorbaleset révén – a tékozló gitáros visszatért, s úgy tűnt, megtisztulva látnak neki az Aerosmith újbóli felfuttatásához. A történet már jól ismert: együttműködés a Run DMC-vel, világsiker, milliós lemezeladások. Úgy nézett ki, hogy a srácok megfontoltabbá váltak, s végleg leálltak a drogozással.

Egészen mostanáig minden rendben is ment, a kilencvenes évek kisebb, a média által igencsak felnagyított eseteitől eltekintve Tyler szinte feddhetetlennek számított. Az énekes lábsérülése, valamint a gyógyulás során használt szerek újbóli találgatásokra adtak okot a kétkedőknek. Vajon az Aerosmith-frontember is beáll a visszaesők népes táborába, mondjuk Scott Weiland és Ozzy Osbourne közé, akik ezerszer megfogadták, hogy leszoknak a kábítószerekről, s ezeregyedszer is félreléptek?

Mindenesetre Tyler május vége óta magyarázkodni kényszerül. Állítása szerint a neurotikumok kizárólag lábának gyógyulásához kellettek, s tagadja, hogy a folyamatos kezelésre az újabb drogproblémák miatt volt szükség. Noha nehéz megmondani, hogy mi is az igazság, a rajongók azért reménykedhetnek: talán lesz új lemez, nagyszabású turné, és talán Tyler is tiszta marad – mindháromra többször is ígéretet tett.

burlesque

Forrás: music-news.com, people.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Tovább

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Tovább

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. Tovább

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Tovább

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky