2008. október 22. | Sári Júlia
Hát igen, a rockerek olykor még öreg korukban is elveszítik a fejüket, még ha nem is mindig az ő hibájukból. Szegény Paul Mcartney például egyáltalán nem tehet róla, hogy az az angol üzletember, aki a róla mintázott, 5000 fontot érő viaszfejjel a bőröndjében utazott Londontól Maidenheadig (már az úticél neve is vicces!), egyszerűen a vonatkabinban hagyta a csomagját, és az ex-Beatle fejét azóta hiába keresik...
Franciaországban, a guillotin hazájában még csak-csak előfordulhat a hasonló, de Angliában igazán ritkaság számba megy, ha valaki önhibáján kívül elveszti a fejét. Sir Paul ráadásul még szerencsésnek mondhatja magát, mert hála istennek mindössze az egyik példány keveredett el, s ez még csak vérveszteséggel sem járt. Sőt, talán még remény is van rá, hogy megtalálják. Joby Carter angol üzletember ugyanis, aki egy aukcióra vitte magával a legendás zenészről mintázott viaszbábú fejet, amikor azt véletlenül a vonaton hagyta, kétezer fontot ajánlott fel a becsületes megtalálónak és visszaszolgáltatónak. Ami, annak fényében, hogy a fej értékét ötezer és tízezer font közé becslik, elég tekintélyes összeg.
Mindenki nyitott szemmel utazzon hát London és Maidenhead között, hátha talál egy rémisztő, műhajas halotti maszkra hasonlító fejet, amin egyébként ingyen is jobb mielőbb túltenni, mert kétséges, hogy létezik olyan ember a földön, aki egy percet is szívesen tölt el vele egy térben. Joby Carter azonban attól tart, hogy valaki már megtalálta a nagy erőkkel keresett fejet, és nem tudván, mit tart a kezében, egyszerűen eldobta, hiszen eddig csak szélhámosok jelentkeztek nála telefonon, a vasút pedig nem talált semmit, ami Sir Paul fejére hasonlítana. Sok hűhó kerekedhet hát egy elgurult fej körül, főleg ha az egy szupersztáré. Vigyázzunk hát legalább a sajátunkra!
Sári Júlia
Forrás: gigwise.com