3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. október 18. | Sári Júlia

Ringo Starr hebeg-habog a hülyesége után

Copyright:

Ringo Starr múlt heti bejelentése, miszerint október 20-a után nem ad több autogramot, nagy vihart kavart, pedig elmondása szerint ezzel a döntésével mindössze a környezetet kívánta kímélni. Most mégis úgy érzi, ki kell engesztelnie a megsértődött rajongókat, ezért nyílt szavazást indított el a honlapján, amely során a legutóbbi turnéján a közönség által készített képek közül kiválaszthatják a legjobban sikerültet.

Ringo Starr múlt heti döntését sokak mogorva elutasításnak értelmezték, és fájlalták, hogy a Beatles egykori dobosa ezzel elfordul a rajongóitól. Bár Ringo Starr roppantul meglepődött azon, hogy ekkora visszhangja lett a döntésének, ráadásul ennyire sérelmezték azt a rajongók és a sajtó egyaránt, most egy kiengesztelő gesztussal megköveti a közönséget. A rajongók ugyanis feltölthetik a honlapjára azokat a fényképeket, amelyeket legutóbbi turnéján készítettek róla a közönség sorai közül, és egy nyilvános szavazás alapján megválasztják a legjobbat. A nyertes fénykép készítője ráadásul nem akármilyen nyereményben részesülhet: egy – talán utolsó – Ringo-aláírással ellátott dobhártyát kap, amelyet egykor még a Beatles koncerteken vert a legendás dobos.

A hatvannyolc éves zenész azonban egy közleményben igyekezett megmagyarázni azt is, miért döntött úgy, hogy beszünteti az autogram-osztogatást. Egyrészt beismerte, hogy nincs ideje állandóan megfelelni a rajongók kívánságának, akik szüntelenül, lépten-nyomon ostromolják autogram-kérelmeikkel levélben és személyesen egyaránt, másrészt környezetvédelmi szempontok is közrejátszottak a döntésében. „Hatalmas mennyiségű papírt pazarolnak el az autogramokra, ráadásul nagyon sokan mindössze seftelni akarnak a sztárok kézjegyével ellátott fecnikkel. Biztos vagyok benne, hogy az igazi rajongóim megértik a döntésemet, és tudják rólam, hogy a Beatles-ből is én voltam az egyetlen, aki eddig mindig készségesen osztogatta az autogramját.”

Sári Júlia

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Weiter

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Weiter

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Weiter

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Weiter

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky