3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 17. | Sári Júlia

Földönfutó lett a megasztár

Copyright:

Bizony, még egy sztár is maradhat hirtelen fedél nélkül, és ha ez nem is jelenti azt, hogy a híd alatt kell aludnia, elég kellemetlen lehet. Az amerikai internetes hírek szerint szegény Stevie Wonder is így járt, Los Angeles-i házát ugyanis nem kímélték a környéken dúló erdőtüzek, és gyakorlatilag porig égett mindene.

Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója már a hét elején szükségállapotot hirdetett meg Los Angelesben és Venturában, miután a környékbeli erdőkben tűz ütött ki. A lángokat azóta sem sikerült a tűzoltóság különleges alakulatainak megfékezni, így az erdőszéli villalakóknak nem maradt más, minthogy elhagyják otthonaikat, és imádkozzanak mindenféle vallás mindenféle istenéhez. Stevie Wonder azonban nem tanúsíthatott túlzott vallási buzgalmat, vagy már eleve olyan rossz karmája volt, hogy abból sehogy sem tudta kiimádkozni magát, így az elsők között volt, akinek az egész háza a tűz áldozatául esett, a soul legenda pedig egyik napról a másikra földönfutóvá lett.

Az egyik New York-i napilapnak Stevie Wonder közeli ismerőse így nyilatkozott a tragédia kapcsán: „Minden porig égett a házban, Stevie összes emléke, fotója, megszámlálhatatlan hangszere, ruhája, bútora, az egész múltja és jelene. Semmije sem maradt, hiszen ez a ház volt elsődleges tartózkodási helye, ahol valamennyi fontos holmiját tartotta.” Nem csoda hát, ha szegény Stevie olyannyira le van törve, hogy még az éppen zajló turnéját is felfüggeszti kis időre, míg sikerül túltennie magát a borzalmakon. Ha ez egyáltalán lehetséges.

Sári Júlia

Forrás: starpulse.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky