2008. október 17. | burlesque

Metál hadművelet a Dunán - Videó!

Október 15-én ismét ellátogatott hazánkba a már legendás együttesnek számító Living Colour. A srácok prágai stúdiófelvételeiket megszakítva jöttek el Budapestre, hogy szétszedjék az állóhajót!

Mit is érdemes tudni a Living Colour-ről? Annyit mindenképpen, hogy négy világszínvonalú zenész alkotja ezt a nem mindennapi bandát. Vernon Reid gitáros nemcsak a Living Colour-albumokon, hanem saját lemezein is kiválóan teljesít, saját csapatával pedig rendre járja a világot – tavaly például a European Mantra vendégeként mutatta be, mit is tud. A dobos, Will Calhoun egy igazi energiabomba: annak ellenére, hogy talán ő a legvisszafogottabb személy az együttesben, a fellépésekre úgy fel tud pörögni, ahogy nem sokan. Corey Glover énekes csodás dallamokra és pokoli üvöltésekre egyaránt képes, emellett pedig a rap-szerű szövegmondástól sem zárkózik el. Végül pedig itt van Doug Wimbish, aki az eredeti basszert, Muzz Skillings-t váltotta még 1992-ben. Wimbish elképesztő figura, zeneileg gyakorlatilag mindenevő – nem véletlen, hogy rengeteg híresség (Jeff Beck, Madonna, George Clinton, Depeche Mode) lemezén szerepelt már. Ők négyen látogattak el hozzánk szerdán, hogy ízelítőt adjanak metálból, jazzből, funkyból és egyéb nyalánkságokból.

A koncert este nyolc órára volt kiírva, a Living Colour tagjai azonban némi késéssel érkeztek a fővárosba, ráadásul interjút is adtak, így a buli végül fél tíz táján kezdődött. Mindezek ellenére senki sem hőbörgött a csúszás miatt, hiszen később kiderült: a zenészek egyenesen új lemezük felvételeinek helyszínéről, egy prágai stúdióból érkeztek az A38-ra!

Csaknem teltház fogadta Gloveréket, akik ennek megfelelően hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a zenélésbe. Egyedül Reid tűnt egy kicsit rosszkedvűnek az elején, azonban egy-két szám után már ő is széles vigyorral az arcán nyomta a riffeket és a villámgyors szólókat. Persze a többieket sem kellett félteni: Glover végig fel-alá mászkált, közben pedig végig kommunikált a közönséggel. Egy alkalommal például elkérte az egyik nézőtől annak plüssállatát, és egy teljes dalon keresztül azzal ugrált. Wimbish is hozta a formáját: amellett, hogy végigökörködte a koncertet, egyszer sem tévesztett, a basszusozás mellett pedig még arra is futotta erejéből, hogy lemásszon az elképedt közönség közé!

Természetesen elhangzottak a legtökösebb Living Colour-nóták: hatalmasat ütött a ’Type’, a ’Time’s Up’ és a ’Should I Stay Or Should I Go’ is, de az új dal is nagyon rendben volt. Az elmaradhatatlan hangszeres szólók közül Calhoun parádéja jelentette a csúcspontot. A dobos elképesztő ütéseit Reid egészítette ki néhány géphanggal, valamint egy-egy jól elhelyezett, lebegő gitártémával. Később maga Calhoun is segítségül hívta a modern technikát, hogy kedvére dobolgathasson eszement ötleteire.

Noha a hangosítás ezúttal nem volt tökéletes (a cucc még a szokásosnál is fülsüketítőbben szólt), a Living Colour tagjai mégis káprázatos előadást produkáltak – a másfél órás késést simán feledtették lehengerlő teljesítményükkel. Soha rosszabb estét!

burlesque