3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2008. október 12. | burlesque

Nagy Feró megmutatná

Copyright:

Nagy Feróék szeretnék mindenki számára emlékezetessé tenni a Beatrice harmincadik születésnapját. Az izgalmasnak ígérkező koncertre október 18-án kerül sor a Petőfi Csarnokban!

Kevés magyar zenekar van, amely olyan színes, fordulatokkal teli pályafutással büszkélkedhet, mint a Nagy Feró vezette Beatrice. Az 1978-ban alapított együttes működésének első szakaszában – a kor kultúrpolitikájának következtében – gyakorlatilag teljesen elszigetelődött: Feróék igyekeztek a honi társadalom minden rétegének gondját-baját dalba foglalni, ez pedig sok fejes nem nézte jó szemmel. Három évig tartó vergődés után aztán szét is széledt a társaság.

Az újjáalakulásra 1987-ben került sor, egy évvel később pedig megjelenhetett a csapat első nagylemeze is. Ez megadta a srácoknak a kellő lendületet, hiszen a következő időszakban jobbnál jobb slágerek születtek: ’8 óra munka’, ’Pancsoló kislány”. A Nagy Feró-Lugosi László-Zselencz László-Pálmai Zoltán-féle felállás Magyarország egyik kedvenc bandájává tette a Beatricét. Persze hiba lenne megfeledkezni a korábbi tagokról, hiszen Miklóska Lajos, Zsoldos Tamás és Hirleman Bertalan neve szintén egybeforrt a Beatricével.

Az évek során aztán több tagcsere is történt, az eredeti csapatból mára csak Nagy Feró maradt hírmondónak. Színpadi produkcióját manapság profi háttérzenészek segítik, de azért köztük is találunk jó néhány nagy egyéniséget – például Vedres „Joe” József gitárost.

Az október 18-i bulin a Beatrice munkásságának legjavából kapnak ízelítőt, akik ellátogatnak a Petőfi Csarnokba: a legsikeresebb nóták fognak felcsendülni, melyek segítségével Feróék minden bizonnyal fantasztikus hangulatot teremtenek majd. Feró természetesen a régi tagokat sem felejtette el – meg is hívta néhányukat a születésnapi koncertre.

Aki igaz rocker, annak október 18-án a Petőfi Csarnokban a helye!

burlesque

Forrás: Krokodil Rock Kulturális Kft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky