3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 28. | burlesque

Megkísérli feléleszteni

Copyright:

Az együttes három éve nem adott ki új albumot, ráadásul Wes Borland gitáros 2001 után ismét elhagyta a bandát. Most azonban úgy tűnik, Fred Durst megkísérli feléleszteni a Limp Bizkitet.

Nem a mostani az első válságkorszak a floridai csapat életében: 2001 őszén már sejteni lehetett, hogy az addig óriási sikereket elérő zenekar zuhanórepülésbe kezd, hiszen a Bizkit sikerszámait jegyző gitáros, Wes Borland lelécelt. Helyette a Snot egykori bárdistája, Mike Smith érkezett, akivel azonban mindössze egy lemezt készítettek Fredék.

2004 nyarán Borland megenyhült: visszatérése mindenképpen jót tett a fáradni látszó Bizkitnek, hiszen a 2005-ben kiadott ’The Unquestionable Truth (Part 1)’ kimondottan kemény lett – persze Fred cérnavékony hangja egy kissé hazavágta a számokat. Az alig félórás korongot egy válogatásalbum követte, ám ezt követően ismét összezuhant a banda: Wes Borland nem hazudtolta meg magát, és újra faképnél hagyta társait.

A Limp Bizkit azóta nem hallatott magáról, noha Fredéknek illene befejezniük az előző lemezen félbehagyott „történetet”. Nos, a csapat újjáalakulására talán már nem is kell olyan sokat várni, hiszen Mr Durst felvette a kapcsolatot Terry Balsamo gitárossal, aki korábban a Cold és az Evanescence zenésze volt – nem mellesleg pedig a Bizkitben is megfordult még 1995-ben, Borland érkezése előtt!

Nem valószínű azonban, hogy Fredék elkészítik a ’The Unquestionable Truth’ második részét, hiszen a frontember minden bizonnyal szeretné végleg lezárni a Borland által fémjelzett korszakot.

Lehet, hogy Balsamo is csak egy profi háttérzenész lesz, mint annak idején Smith? Ha igen, akkor az új lemez teljes egészében Fredről fog szólni – ugyanúgy, mint a 2003-as ’Results May Vary’.

burlesque

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Tovább

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. Tovább

2025. szeptember 3.

Megjelent a Balu Brigada debütáló nagylemeze

Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Tovább

2025. szeptember 2.

Ashnikko legújabb szenzációs trackje

Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky