3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 23. | mango

Hoppá! Mégis lesz új Gorillaz

Copyright:

Damon Albarn, a Blur egykori frontembere tavaly még arról számolt be, hogy lehúzza a rolót és bezár a bazár a Gorillaz háza táján. Most mégis bejelentette, hogy a történet nem ért véget és már tervben van a harmadik album megkomponálása. És mi ennek örülünk és nem kicsit...

Már kezdtünk beletörődni, hogy az animált figuráknak befellegzett, mikor Damon Albarn és Jamie Hewlett bejelentette, hogy elkezdték az új album előkészületeit, ráadásul valami újdonságot is készülnek belecsempészni a figurák küllemébe.

Albarn úgy nyilatkozott, hogy miután visszatért a nyári szabijáról ráébredt, mit is kéne kezdenie a Gorillaz-zal. Egyrészt feltámasztani, másrészt pedig megreformálni a gorillákat.

Hewlett szavait idézve „k**vára unta azokat a karaktereket”, így most egy hatalmas átalakulásnak lehetünk szem- és fültanúi. Konkrét időpontról még nincs szó az album megjelenését illetően, de minden bizonnyal nem fogják elkapkodni annak megjelenését. Ez már csak azért is tűnik valószínűnek, mert az eddigi két stúdió album - a Gorillaz és a Demon Days – megjelenése 2001 és 2005-re datálódik, így ha tartják a négy éves ciklust, akkor legjobb esetben jövőre kerülhet a boltok polcaira az új anyag, de azt mondom, maradjunk reálisak és jelen pillanatban érjük be a várható album tényével.

Mindeközben Albarn szólókarrierje sem állóvíz, mert bár a The Good, The Bad And The Queen nevű formációval kicsit pihen, de a Monkey: Journey To The West című operájával újabb totális agyi leblokkoláshoz vezető folyamatot hajt végre. Ugye mondani sem kell, hogy ezt már megszokhattuk tőle.

Az új Gorillaz-ig kitartás, addig meg itt vannak nekünk az Albarn projectek.

mango

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. A continua

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. A continua

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. A continua

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. A continua

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky