3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 8. | Sári Júlia

Madonna most Rómában csapta ki a biztosítékot

Copyright:

Madonna újfent kicsapta a biztosítékot a tőle megszokott határozott és nem minden élctől mentes véleménynyilvánításával az egyházat illetően. Ezúttal az éppen most zajló turnéja római koncertjén üzent a keresztény felekezetnek azzal, hogy a Like a Virgin című slágerét kifejezetten a pápának címezte.

  • share
  • kapcsolódó linkek

„A pápának ajánlom ezt a dalt, mert Isten gyermeke vagyok, ahogy ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok!” – fordult az olasz közönséghez Madonna a római koncert kellős közepén az egyik leghíresebb slágere, a Like a Virgin előtt, nem hagyván kétséget afelől, hogy megjegyzésének enyhén ironikus felhangja van. Ami, valljuk be, egy köztudottan mélyen vallásos ország fővárosában igencsak provokatív és sértő, méghozzá nemcsak az egyházzal, hanem a közönséggel szemben is.

A verbális támadást pont két évvel azutánra időzítette az énekesnő, hogy lesújtó kritikában részesítette őt az egyház, amiért az egyik – ugyancsak római – koncertjén keresztre feszíttette magát a színpadon. Ráadásul a Sweet and Sticky elnevezésű, világ körüli turnén sem ez az első alkalom, hogy komolyan odaszóljon valakinek, ezelőtt egy hónappal éppen a republikánus elnökjelöltet, John McCaint hasonlította egy a színpadon vetített videomontázsban Adolf Hitlerhez.

Sári Júlia

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. A continua

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. A continua

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. A continua

2025. május 21.

A One Ok Rock fellebbenti a fátylat új klipjükről

Az idén ősszel hazánkban a Budapest Arénában koncertező japán világsztáro(c)k, a One Ok Rock kiadta 11. stúdióalbumát, a DETOX egyik legfűtöttebb szerzeményét. A continua

2025. május 19.

Anyák napja előtt jött a Mother Mother újabb közönségkedvence

Az új Mother Mother dal már korábban, 2009 során kiszivárgott a YouTube-on és azóta is része a világszerte ünnepelt rockbandát övező misztikumnak. Mint a rajongók egyik nagy kedvence, a nem hivatalos feltöltések több százezer lejátszást hoztak, és a hallgatók egész Reddit fórumokat és kommentszekciókat szenteltek ennek a track-nek, míg egyre várták a hivatalos megjelenést. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky