3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 4. | Fodor Csaba

Gyász! Elhunyt a színész-zenész legenda!

Copyright:

Az énekes-gitáros-színész Jerry Reed, akit sokan a „country zene Gitárosa”-ként ismertek, 71 éves korában távozott az élők sorából. Hétfőn reggel (szeptember 1.) komplikációk léptek fel nála a kórházban, ahová tüdőtágulással került, s már nem tudták megmenteni.

Reed karrierje során több, mint negyven albumot adott ki, s három Grammy-díjat zsebelt be zenéjéért. Olyan előadókkal játszott együtt, mint Joan Baez, vagy Ringo Starr. A Smokey és a bandita című film - melynek mindhárom részében szerepelt ő is Burt Reynolds mellett - mozisiker lett, annak ellenére, hogy ő nem tartotta magát jó színésznek. 1937-ben született Atlantában, s már nyolc évesen gitározott, tizenhét éves korában pedig már aláírta első lemezszerződését. Dalait többek között Elvis Presley és Johhny Cash is énekelte.

A BBC-nek Brad Paisley énekes-gitáros úgy nyilatkozott Reed-ről: „Bárki, aki country gitárt vesz magának ismeri az ő mesteri hangszerkezelését, ő a country zene leginspiratívabb stylistja, ő egy zseni”. Majd hozzátette: „Adósa vagyok, amiért kikövezte előttem és a többi mai gitáros előtt az utat”.

Fodor Csaba

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Tovább

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky