3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 23. | burlesque

A banda ütni fog

Copyright:

A Papa Roach frontembere, Jacoby Shaddix kerek perec megmondta: a készülő album igencsak erőteljes lesz, az egyik legkeményebb a Papa Roach-munkák közül. Vajon olyan ellenállhatatlanra sikerül, mint amilyen az ’Infest’ volt?

Az előző lemez két évvel ezelőtti megjelenése óta sok minden történt a csapat háza táján: kiderült például, hogy a dobos, Dave Buckner magánéleti problémák miatt nem tudja folytatni a zenekarosdit. A korábban szétrobbanthatatlannak tűnő négyesből tehát már csak hárman vannak jelen, ám úgy néz ki, ez meg sem fog kottyanni Jacoby-éknak. A Papa Roach megmaradt tagjai ugyanis nagy elánnal újra dalszerzésbe kezdtek, és egy új dobost is „igazoltak’, aki nem más, mint az Unwritten Law ex-ütőse, Tony Palermo.

A ’Metamorphosis’ névre keresztelt új mű kapcsán Shaddix eddig gyakorlatilag közhelyekkel tudott szolgálni: a banda változik, ezáltal a zene is, mert ha nem így volna, az átkozottul unalmas lenne, blablabla.

A lényeg azonban az, hogy kemény muzsikára számíthatunk. Ezt nagyjából megkaptuk a csapat eddigi lemezeitől is, ám a Papa Roach akkor tudott érvényesülni igazán, amikor a riffek és a témák nemcsak súlyosak, hanem fogósak is voltak. Mert hiába sikerült kellően agresszívre a 2002-es ’Lovehatetragedy’, a két esztendővel korábbi ’Infest’-et nem tudta felülmúlni – ahogy az azóta kiadott albumok sem. Nem kell szégyellni: a Papa Roach-nak mindig is jól álltak a durva, ugyanakkor fülbemászó darabok, az olyanok, mint a ’Broken Home’ vagy a ’Last Resort’. Túl slágeresek voltak? Esetleg egy kevéske (néha sok) rap is volt bennük? Kit érdekel?! Működött a dolog, méghozzá igen jól, és ez volt a lényeg.

Persze azok az idők már elmúltak, így a címben megjelölt átalakulás valóban átalakulás lesz, nem pedig visszatérés a kezdetekhez. Ha az új nóták kellően a földbe fogják döngölni a hallgatót, akkor nem lesz komoly probléma.

burlesque

Forrás: roadrunnerrecords.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. A continua

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. A continua

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. A continua

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. A continua

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky