2008. augusztus 22.
A tavalyi, már-már hozzánk hazajáró Morcheeba után, idén egy hazánkat szintén többször megjárt, ős hip-hop, elektro bandát, a Stereo MC’s-t hívták meg a szervezők a Siófoki Coke Club augusztus 20-i fellépőjének. Mi is elmentünk megnézni, miként adja a londoni banda a talpalávalót.
Az 1989-ben alapított bandán nem igen lehetett felfedezni a korosodást, hisz a 48 éves Rob Birch énekes szöcske módjára pattogott a színpadon jobbra-balra, és a két vokalista lány is együtt pörgött vele. A zenei részre viszont már nem lehet azt mondani, hogy fiatalos. Igaz a butyuta szintetizátorzenék másodvirágzásukat élik manapság, a Stereo MC’s zenéjén viszont eléggé érződik, hogy leragadtak a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji tipikus szintifutamoknál, s zeneileg már eljárt kissé felettük az idő. Ettől függetlenül egy siófoki haknira kaphatóak voltak. S élvezte is közönség. Bár itt legtöbbeknek elég, ha dübörög a basszus, ennek érdekében fel is nyomtak minden mélyet annyira a hangosítók, hogy a többi szinte el is veszett. De a balatoni buliváros már csak egy ilyen hely, ahová a vonaton kicsípve érkeznek az emberek, olcsó vodkából alapoznak és az egész kocsiban érződik pacsulijuk szaga, menekülnek a kaller elől, mert jegyet venni szar dolog, meg különben is kell a pénz a koktélra, amit leszállás után rögtön fogyasztanak. Itt ez a menő.
De visszatérve a londoni MC-kre, az 1992-ben számukra az áttörést meghozó, és talán azóta is legismertebb Connected című számuktól az idei album középszerű darabjaiig sokmindent játszottak. És ha nincs az a durva dübörgés, még élvezhető is lett volna, a pattogós ütemű előadás. Majd a körülbelül másfél órás koncert után a közönség megnézte a „csodás”, kötelező tüzijátékot, majd még több tuccal folytatódott a siófoki sikkparty a gombamódjára elszaporodott szórakozóhelyeken.
Fodor Csaba