3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 11. | -nm-

Immár hivatalos! Vége a hetvenes éveknek!

Copyright:

Bizony, immár hivatalos. A Wolfmother együttes ugyanis közleményben erősítette meg a pletykát: vége a hetvenes évek utolsó igazi harcosának. A banda tagjai a huszas éveikben járnak és mindössze egy lemezük van, a zeneipar mégis leírhatatlanul sokat veszít azzal, hogy feloszlanak. De hát mit lehet tenni, ha három rockernek elege van egymásból.

Kiadójuk, az Universal ausztrál képviselete (innen származnak ugyanis a hetvenes éveket újra feltaláló borzas retro-arcok) azt mondta, a feloszlás „régi ellentétek” miatt következett be, magyarán elegük lett egymásból. A cég közleménye ezt be is ismeri: a háromtagú együttes basszeros-billenyűse, Chris Ross „helyrehozhatatlan személyes és zenei ellentétek miatt” azonnal kiszállt az együttesből egy ausztrál fesztiválon lenyomott elég vészterhes hangulatú koncert után augusztus 3-án. Ezután rögtön a dobos, Miles Heskett is bemondta az unalmast: ha tényleg ketten maradtak, inkább ne is legyen együttes. A kiadó a rajongók türelmét és megértését kéri – ez nem hirtelen jött indulatos lépés, hanem hosszú évek alatt megszületett döntés, mondják.

A meggyőző frizurájú énekes, Andrew Stockdale nem zavartatja magát: továbbra is Wolfmother néven nyomja majd, hogy kikkel és mikor, azt nem tudni, de már az év végére új lemez kiadását tervezi leendő tanítványaival. A kiszállt tagok pedig úgy tűnik, együtt maradnak egy új, egyelőre név nélküli projekt keretében.

Bár sokan érezték rajtuk, hogy nem találják a közös hangot, a Wolfmother elvesztése mégis meglepő, hiszen a 2006-os azonos című album hangzása érett, kiforrott, „úgy játszottak együtt, mint még soha senki” – esik túlzásokba egy rajongó a hír fórumán. Tény, hogy az együttes meggyőző erővel idézi meg a Led Zeppelin és társai legjobb pillanatait, miközben eredeti is maradt, az album pedig az elmúlt évek egyik legjobb bemutatkozó anyaga volt. Nem mondhatja senki, hogy nem a csúcson hagyták abba.

-nm-

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! trvať

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. trvať

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. trvať

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. trvať

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky