3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 10. | Németh Gabi

Michael Jackson szokásos baromságainak egyike...

Copyright:

Nem szokatlan Michael Jacksontól a különcség, na de hogy pizsamában járkáljon az emberek között? Hát ez elég aranyos, de valószínű, hogy így is akadnak majd követői és egyszer csak arra ébredünk, hogy mindenki a pizsi-divat megszállottja lett. A minap Akon vallott egyik pizsis sztorijukról.

Láthattuk már pizsiben vásárolni a kétszínű énekest, láthattuk már a bíróságon kedvenc alvós ruhájában egy hivatalos tárgyalás alatt (ami valljuk meg elég durva), a legújabb pizsamás kiruccanását most pedig egy moziban követte el.

A minap ismét megcsodálhatták az egyik nagy amerikai bevásárlóközpont vásárlói, amint kedvenc énekesük tolószékben, műtős maszkban, napszemüvegben (már csak a mamusz hiányzott) próbál inkább kitűnni a tömegből, mint elvegyülni. Ez már nem az első alkalom, hogy ilyen öltözetben indul nagybevásárlásra a plasztika-imádó énekes. 2005-ben egyszer már lencsevégre kapták ugyanilyen szituban. Azért még mindig a bírósági öltözete viszi a pálmát, amikor szintén elfelejtett reggel átöltözni.

Aztán itt egy másik sztori egyenesen Akontól: a két énekes egy közös mozizáson vett részt, ahova Michael már megint pizsamában ment, sőt még a csemeték is velük tartottak. Akon kopogtat Jackson-ék ajtaján, Michael ajtót nyit egy szál pizsiben, felcsavarja a sálát, majd ugyanezt teszi a gyerekekkel is (ők azért rendes ruhában voltak). Akon pedig tátott szájjal várja, hogy mikor öltözik fel az énekes, de hoppon marad, mert az ajtó már be is csapódott, így ő is kénytelen magára vetni a sálat és a követlező pillanatban már hajtanak is pizsiben a moziba. „Így jössz?” – kérdezte magában Akon a nagy pillanatban.

A két énekes már egy ideje jóban van, hiszen Jacko közreműködik Akon Acquitted című legújabb albumán is, sőt a Hold My Hand is egy közös szerzemény. Így hát nem meglepő a közös kiruccanás, na de hogy ilyen öltözetben…

Lehet, hogy Jacko legújabb kollekcióját pizsikből fogja összeállítani?  Már el is képzeltem, hogy reggel felkelnek a Jacko-imádók, kitörlik a csipát a szemükből, megmossák fogaikat, és lazán elindulnak dolgozni az új divat szerint pizsamában. Ha belegondolunk, így még a mosást is megspóroljuk meg a ruhavásárlási mizériákat is megússzuk.

Németh Gabi

Forrás: dailymail.co.uk, gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
bgljoe 2009. júl.. 28.  11:05 7
Így van! Pedofil! Aki lazulni akar, és jó bulikon részt venni, ez jöjjön fel ide, és csatlakozzon! jó kis társaság!
http://www.stonerteam.blogspot.com/
Előzmény:   zuzi    2009. júl.. 23.  16:14  
zuzi 2009. júl.. 23.  16:14 6
pedofil és buzi, ennyi! nameg volt egy-két jó száma és táncolni is tudott... :)
   
valinda 2009. júl.. 23.  16:05 5
nevetséges az egész MJ történet:)
   
eliza112 2009. júl.. 22.  20:51 4
ez megint egy nagy baromság figyeljetek aki Anti MJ rajongo annak nem kell ide írni oké???és nem volt pedo ez az a srác is megmondhatja aki azt állította hogy az volt de csak azért mert az apja vette rá hogy monjon ilyet a POP KIRÁLYÁRÓL
szal jobb ha befogják a nagy szájukat azok akik nem szeretik MJ-jt
csáó
   
runy3 2008. aug.. 21.  15:23 3
Figyelj szerinted mért került elö ez az ügy megint pénzt akartak szerezni. Szerinted dollár millokat költ a gyerekekre és utána meg megeröszakolja oket? EZ egy kicsit érdekes nem? Gondolkoz rajta. ÉS mért csak más gyerekével történt meg ez?
   
karl boro 2008. aug.. 18.  13:38 2
ezt most nem teljesen értem. úgy érted ha te dollár milliókkal tmogatod a világot akkor a törvény rád nem vonatkozik? nem tudom mit szólnál ha a a te gyereked molesztálná egy ilyen rendes ember...
   
Mazi 2008. aug.. 18.  01:31 1
Nem értem miért kell bántani emberek... annyira nevetségesek vagytok. Dollár milliókkal segítette a világot, érdekes módon ezt soha, senki meg sem említi, mint érdemet, vagy mint értékes cselekedetet. Elnézést kérek érte, de ez tényleg a szánalom kategória... persze a jól ismert, számtalan korai hazugság mellett... Könnyű pénzt kicsikarni, csak jól kell nevelni a gyereket... :(
   

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky