3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2008. július 26. | burlesque

Visszatér a legszexisebb hangú énekes!

Copyright:

Újabb reunion a láthatáron! Lindsey Buckingham és Stevie Nicks úgy döntött, hogy feléleszti az öt éve téli álmát alvó Fleetwood Mac-et. Turné és lemez is lesz, Sheryl Crow ezúttal azonban kimarad a jóból.

A csapat – mely a dobos, Mick Fleetwood után kapta nevét – 2003-ban koncertezett utoljára, s akkor Sheryl Crow-t is vendégül látták Nicksék. A népszerű énekesnő ezúttal nem lép fel a bandával, ám a két remek torkú hölgyemény, Buckingham és Nicks garancia a sikerre.

Az 1967-ben alakult zenekar eredetileg bluesosabb, rockosabb zenét játszott, mint a mostani felállás – köszönhetően az egyik alapítónak, a John Mayall mellett ismertté vált Peter Greennek. A gitáros azonban a hatvanas évek végén lelécelt, az együttes pedig innentől kezdve egyre inkább a countryzene felé sodródott. A hallgatók ezt nemigen bánták, hiszen a zenekar olyan albumokat tett le az asztalra, mint például az 1977-es ’Rumours’, valamint az két évvel későbbi ’Tusk’. Ekkor már Lindsey és Stevie is vastagon a csapat tagja volt, akárcsak napjainkban.

Lindsey elmondta: a társaság 2009 elején kezdi meg a próbákat, és az sem lehetetlen, hogy új lemezzel örvendeztetik meg a nagyközönséget, de a felvételeknek csak a turné után, kellően feltüzelt állapotban látnak neki. Lindsey emellett határozottan kijelentette, hogy Sheryl Crow a 2003-as fellépésekkel ellentétben ezúttal nem fog közreműködni. Az ok egyszerű: öt évvel ezelőtt Stevie Nicks számára hirtelen nagy lett a konkurencia. Stevie azt is nehezményezte, hogy a férfiak és a nők közti arány felborult a zenekaron belül. Más kérdés, hogy a banda hetvenes évekbeli átalakulása óta nem sok pasast láthattak énekelni a rajongók a Fleetwood Mac-koncerteken...

Stevie tehát megnyugodhat, Sheryl Crow ezúttal otthon marad, a Fleetwood Mac viszont útnak indul: előbb a világot jelentő deszkákat, majd pedig a stúdiót látogatják meg a zenészek.

burlesque

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. A continua

2025. augusztus 23.

Hét év után visszatérő albummal jelentkezett a Good Charlotte

A vadonatúj ’Motel Du Cap’ című lemez merész visszatérést jelent a 30 évvel ezelőtt alapított amerikai rockbanda gyökereihez, miközben új utakat nyit és az eddigi legnyersebb, leghitelesebb energiát hozza, készen állva a zenekar személyesebb oldalának felfedésére is. A continua

2025. augusztus 23.

Ed Sheeran és Rupert Grint újra együtt

Megérkezett Ed Sheeran legújabb felvétele „A Little More” címmel, a videóklip pedig ezúttal is emlékezetesre sikerült, ugyanis a szereplők – az előadó mellett – Rupert Grint (Harry Potter) és Nathalie Emmanuel (Trónok harca) színészek. A continua

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. A continua

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky