3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. július 21. | Sári Júlia

A Destiny's Child újra kész a kilövésre

Copyright:

Nem telik el hét a sztárvilágban nagy visszatérések nélkül: legutóbb Kelly Rowland, a Destiny's Childs egykori tagja jelentette be a nagy hírt, miszerint a következő egy éven belül ismét összeáll a rendkívüli népszerűségnek örvendő, ám 2004 óta szünetelő amerikai lánybanda. Az R&B-s lányoknak ugyanis már nagyon hiányzik a közös munka, a közönségnek pedig természetesen nagyon hiányoznak ők.

Szerte a világon tinilányok milliói lélegezhet föl: nem kell tovább hiányolniuk kedvenc lányegyüttesüket, Kelly Rowlands, Beyoncé Knowles és Michelle Williams ugyanis a tervek szerint nemsokára ismét közös munkába fog, és már egy röpke év múlva visszatérnek a színpadra és az MTV képernyőjére. Az ébenfekete szépségek egyike, Kelly Rowlands nyilatkozata szerint bár 2004 óta nem dolgoztak együtt, az együttes sosem bomlott fel végérvényesen, hiszen azóta is ugyanolyan közel állnak egymáshoz, és soha nem volt kérdés, hogy a trió még összeáll a jövőben. Legutóbbi, Destiny Fulfilled című albumuk óta mindhárman sikeres szólókarrierbe fogtak, amelyet természetesen nem adnak fel továbbra sem, most azonban mégis úgy érzik, megérett az idő a visszatérésre.

„Máig olyan, mintha nővérek lennénk, cseppet sem távolodtunk el egymástól az utolsó közös albumunk óta, és nagyon bízunk benne, hogy már egy éven belül vissza tudunk térni, ha mindhármunk ideje engedi” – nyilatkozta Kelly, aki az elmúlt négy évben olyan listavezető slágerekkel jelentkezett, mint az amerikai rapperrel, Nellyvel közös száma, a Dilemma vagy a Work című dal. A legtöbbet azonban mégis Beyoncéról hallhattuk, aki nemcsak öt Grammy-díjat zsebelt be szólóénekesként, de több filmben is bemutatkozott színésznőként, és nemrégen hozzáment rapper barátjához, Jaz-Z-hez. Michelle Williams ez alatt főként Gospel énekesként brillírozott, illetve több operában és Broadway-musicalben is főszerepet kapott.

Sári Júlia

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Weiter

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Weiter

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. Weiter

2025. szeptember 3.

Megjelent a Balu Brigada debütáló nagylemeze

Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Weiter

2025. szeptember 2.

Ashnikko legújabb szenzációs trackje

Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky