3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2008. július 20. | burlesque

Ilyen volt az ifjú John Lennon!

Copyright:

Az 1980-ban meggyilkolt zenész életének korai szakasza egyelőre nem túlságosan ismert a nagyközönség előtt, Michael Greenhaigh azonban komolyan fontolóra vette, hogy változtat ezen.

A neves producer nem evezne számára ismeretlen vizekre, hiszen ő volt az, aki a Joy Division tragikus sorsú énekesének, Ian Curtis-nek az életútját vászonra vitte. Greenhaigh Lennon féltestvérének, Julia Baird-nek a könyvére alapozná moziját. Az ’Image This: Growing Up With My Brother John Lennon’ című írás komoly segítséget jelenthet a szakembernek, hiszen kevesen tudhatnak többet az egykori Beatles-tag ifjúkoráról, mint Julia.

John Lennon a Beatles (egyik) frontembereként a hatvanas évek elején vált igazán ismertté, életútjának 1960 és 1980 közötti szakasza gyakorlatilag nyitott könyv minden érdeklődő számára, ugyanakkor lerágott csont is egyben, így érthető, hogy a producer miért a korai időszakhoz akar visszanyúlni. A Beatles-korszakkal és a hetvenes évek John Lennonjával filmek egész sora foglalkozik, elég csak a zenekar által készített mozikra, valamint a számtalan dokumentumfilmre gondolni. Azonban nyilvánvaló, hogy a Beatles-éra előtti Lennon személyisége legalább olyan izgalmas, mint a már befutott sztár élete.

Greenhaigh filmje valószínűleg – Lennon egyik szerzeményére, a zseniális ’Nowhere Man’-re hajazva – a ’Nowhere Boy’ címet fogja kapni. Reméljük, hogy Greenhaigh mihamarabb nekikezd ötletének megvalósításához, hiszen minden zeneszerető ember kíváncsi a huszadik század egyik legnagyszerűbb dalszerzőjének és gondolkodójának ifjúkora.

Addig is lehet találgatni, hogy ki kapja majd a főszerepet!

burlesque

Forrás: undercover.com.au

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Kontynuować

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Kontynuować

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Kontynuować

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Kontynuować

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky