3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. július 18. | burlesque

A legenda szarik a zeneletöltőkre

Copyright:

A gitáros a zeneletöltések kapcsán azt nyilatkozta, hogy az ilyesfajta eljárás briliáns, de egyszerűen szívtelen.

A The Who vezetője úgy fogalmazott, hogy az iTunes-hoz hasonló ötletek alapvetően jó elgondolások, azonban ő maga megtiszteli az adott előadót, és megvásárolja annak lemezeit. Szerinte az iTunes csak egy szívtelen program (mi más lehetne), semmi több. Na igen, akinek elég vastag a pénztárcája ahhoz, hogy minden egyes albumot megvásároljon, az könnyen beszél…

Townshend nincsen egyedül a véleményével a zeneletöltéssel kapcsolatban, elég csak a Metallicás srácokra vagy Paul McCartney-ra gondolni, akik a 2000-es évek elején komoly lépéseket is tettek a különböző letöltések és fájlcserélések megakadályozása végett. A kisebb, főleg amatőr zenekaroknak ugyanakkor ez egy kiugrási lehetőség: számaikat rövid időn belül több millióan megismerhetik. Erre mutatott rá anno McCartney-ékkal szemben többek között a Limp Bizkit és Courtney Love is.

Mindenesetre Townshendéknek annyira nem kell aggódniuk, hiszen továbbra is kérdéses, hogy a The Who jelentkezik-e még új stúdiólemezzel. Úgy tűnik ugyanis, hogy a gitáros egy kisebb alkotói válságon megy keresztül, és nem igazán bízik saját dalszerzői tehetségében. Pedig olyan klasszikusokkal a háta mögött, mint a My Generation vagy a Who Are You, igazán nincs oka szégyenkezni. Ezeket a számokat viszont boldog-boldogtalan letölti…

Azért reméljük, hogy Pete kedve nem ment el teljesen a zeneipartól. Oka lehetne rá, az biztos.

burlesque

Forrás: festivalwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky