3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2008. június 17. | Sári Júlia

Megbukik a legnagyobb fesztivál!

Copyright:

Az évente megrendezett angliai Glastonbury-fesztivál a legrégebbi és legrangosabb brit szabadtéri zenei mulatság, amely mindig is arról volt híres, hogy jottányit sem engedett a minőségből, s ennek ellenére is hihetetlen népszerűségnek örvendett. Most azonban mintha borulna az eddigi hagyomány, és olyan fellépők is bekerültek a programba, akikről nem feltétlenül a magas minőség jut az ember eszébe. A hagyománytörés azonban megtette a hatását, ami a jegyeladási rátákban is megmutatkozik.

Michael Eavis, a fesztivál főszervezője, aki legutoljára azzal húzta ki a gyufát a közönség és a sajtó köreiben, hogy visszautasította a Pink Floyd egykori frontembere, David Gilmour önkéntes ajánlkozását, beismerte, hogy két héttel a fesztivál kezdete előtt még több mint hétezer jegy van a nyakukon. Ez – ahhoz képest, hogy az elmúlt években ilyenkor már örülni lehetett, ha még egyáltalán kapott jegyet az ember –, igencsak kétségbeejtő helyzet. Eavis mindenesetre bízik benne, hogy nem kell az utolsó pillanatban kedvezményes áron megszabadulniuk a jegyektől, s ezt a reményét az is táplálja, hogy a meteorológiai jelentés szerint a fesztivál teljes ideje alatt verőfényes napsütés és kellemes nyáreleji időjárás lesz. Mindenesetre már most úgy döntöttek, hogy a jövő héttől a HMV üzletlánc több kijelölt boltjában is árusítani fogják a jegyeket, ami ellen eddig kifejezetten tiltakoztak.

Arra a kérdésre, hogy ez a jövendő években is így lesz-e, Eavis azt felelte, nagyon reméli, hogy nem lesz rá szükség, ugyanis a szervezés nem ért egyet ezzel a jegyeladási módszerrel. „Ha jó időnk lesz, és az emberek olyan jól fogják magukat érezni, ahogy gondolom, valószínűleg nem lesz szükség ismét a jegyirodákon kívüli árusításra, ha mégis, a teljes rendszert újra kell gondolni” – nyilatkozta Eavis. Egyesek azonban úgy vélik, a sok megmaradt jegynek nem a rossz üzleti filozófia az oka, hanem az, hogy a szervezés egyszerűen szakított a minőség hagyományával, aminek hatására például az idei fesztivál egyik húzóneve Jay-Z lett. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, ez többek közt az Oasisnél is kiverte a biztosítékot, ahogy az is teljes mértékben érthetetlen volt, miért nem engedte Eavis föllépni az egyik legnagyobb brit rockert, David Gilmourt. Úgy néz ki, a közönség inkább hű maradt a Glastonbury évtizedes hagyományaihoz, mint maga a szervezés.

Sári Júlia

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. More

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. More

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. More

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. More

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky