3423 banda 12355 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2008. június 10. | Bankos Zsu

Csőd a sztárzenekar háza táján

Copyright:

Habár a Babyshambles a Sziget-fesztivál egyik sztárfellépőjének számít, Doherty sorra csődöt mond a színpadon. Legutóbb a Rock am Ring-fesztiválon nyújtott siralmas teljesítményt zenekrával. Ám azóta nyilatkozataiban már a változásról beszél.

Az Rock am Ring-fesztiválon a Babyshambles-nek sikerült öt órás késéssel reggel fél háromkor színpadra állnia egy hullarészeg frontemberrel az élen, aki még egy órát sem bírt ki a színpadon. A rajongók joggal voltak csalódottak, és nemcsak a hajnali hideg, de a szégyenteljes teljesítmény miatt is.

Ha pedig Pete és a többiek nem szedik össze magukat, akkor az idei Szigeten és a többi nyári fesztiválon sem várhatunk sokkal ütősebb koncerteket tőlük. Pedig az igény megvan rá, ráadásul Doherty-nek sem ártana anyagilag összeszednie magát, hiszen az utóbbi két évben inkább csak drogokra költött.

„Le kell ülnünk a bandával, és beszélnünk kell a jövőről. Arról, hogy mit miért és kivel csináljuk. Két évig csak szarakodtunk, pedig pénzt is csinálhatnánk a zenéből” – állította Doherty, majd folytatta: „Az emberek mindig azzal jönnek, hogy én mindent megengedhetek magamnak, mert annyi pénzem van. De mégis honnan veszik ezt?”

Talán az anyagi szükség kicsit helyre rázza Doherty-t, és nem okoz csalódást a – magyar - rajongóknak sem.

Bankos Zsu

Forrás: musikexpress.de

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. trvať

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. trvať

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! trvať

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. trvať

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky