2006. május 3.
A MyMusic-on leadott szavazataitok alapján április hónap zenekara a budapesti punk-csapat, a Fekete Teve lett. Nyereményük harmincezer forintnyi stúdióidő. Gratulálunk!
A zenekar a legenda szerint 2003. március 14-én alakult, a Batthyány téri palacsintázó teraszán.
A kezdő felállás igen egyedi volt: Dani, Andor és Kecsu már korábban is zenéltek egy bandában, hozzájuk csatlakozott csellóval Zsolt, klarinéttal Söri és egy kicsit később trombitával Janó. Első koncertünkre háromnegyed évet várni kellett, ám látva a lelkes fogadtatást tavasszal felvettünk egy demo-t. A lemezen 7 szám volt, kicsit alteres-rockos hangzással, köztük az „Én meg te meg a teve” című rendkívül szellemes dallal, innen jött a zenekar neve is.
A demo felvétel után a gitáros poszton Ádám váltotta Kecsut, vele koncerteztünk utána majdnem egy évig. Nagyjából egyidőben pedig egy énekes-billentyűssel bővült a banda Gábor személyében. Eleinte főleg budapesti klubokban játszottunk, de szerencsére a színtér ismertebb zenekarainak meghívására eljutottunk vidékre is.
2005 tavaszára joggal emlékezünk úgy, mint a zenekar „nehéz időszaka”: 2 hónap alatt 7 gitárosunk volt, de a sok próba meghozta végül gyümölcsét, rátaláltunk Kápira. Közben Söri átállt szaxofonra és ilyen felállásban zenélünk azóta is.