3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2008. május 31. |

Ifjú szupersztárok Liverpoolban

Copyright:

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Sir Paul McCartney június 1-i Liverpool Sound című koncertjén több ifjú sztárvendég is közreműködik majd (mint pl. a Kaiser Chiefs), most viszont fény derült arra, ki lesz a legnagyobb név a meghívottak között, az az „egészen különleges nemzetközi szupersztár”.

A The Culture Company sok ehhez hasonló közönséghergelő jelzővel írta körül a szóban forgó személyt, aki a ’90-es évek egyik legismertebb és legsikeresebb grunge-bandájában dobolt, manapság pedig a Foo Fightersben énekelget. Igen, Dave Grohlról van szó, aki amellett, hogy sikeresen túlélte a Nirvanát, most magával McCartney-val együtt léphet színpadra. Grohl máig nagy rajongója a Beatlesnek, és már hihetetlenül izgatott a vasárnapi show miatt - Liverpool polgárairól és vezetőiről már nem is beszélve. 2008-ban ugyanis ez a város viseli a Kultúra Fővárosa címet, így a városvezetés már jó előre a siker-mámorban szédeleghet: két ekkora világsztárt ütni egy csapásra, egyazon napon azért nem kis teljesítmény! Szép csendben pedig azt is hozzáfűzzük, hogy néhány hónappal ezelőtt az MTV Europe díjakat osztogatták ki ugyanitt az Arénában, úgyhogy bizonyításból már most jelesre vizsgázott a 2008-as Kultúr-főváros.

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Kommentar
strangel 2008. jún.. 1.  11:09 1
Szép csendben akkor már azt is fűzzük hozzá, hogy ez a rendezvény nem az Echo Arenában, hanem az Anfield Stadionban lesz.
   

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Weiter

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Weiter

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Weiter

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky